Itthon

Hiába csűri-csavarja, sehogy sem stimmel Gyurcsány vagyonnyilatkozata

Hirdetés

Korábban megírta a Világgazdaság hogy, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1 milliárd179 millió(!) forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot. Ehhez képest mára vagyonnyilatkozata alapján, a hiteleket leszámítva, alig több, mint 800 millió forintja van, értékpapírban vagy ingatlanhoz köthetően, vagyis hiányzik több száz(!) millió…

De hova lett ez a rengeteg pénz?

Gyurcsány Ferenc pártja sajtóosztályán keresztül reagált a cikkben megjelentekre. Hivatalos magyarázata szerint az összeget a következőképpen spriccelte szét:

  • 300 millió osztalékfizetéshez kötődő adó
  • A felesége vagyonnyilatkozatában van 200 millió
  • A szemlőhegyi ház átépítése 100 millió
  • Kötcsei birtokon új ház 100 millió
  • Gyerekek taníttatására 70 millió
  • Nehéz helyzetű családok, civil szervezetek támogatása, a Demokratikus Koalíciónak adott támogatás 70 millió
  • Gyerekeknek lakásvásárlás és felújítás 80 millió

A leírt számokkal azonban több probléma is akad. Ha összeadjuk a számokat, akkor az összeg 920 millió forintot tesz ki, ami akárhogy is számoljuk, nem 1,1 milliárd forint. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a 920 millió forintba Gyurcsány Ferenc a 300 millió osztalékfizetéshez kötődő adót is beleszámolta, amit maga az Altus fizetett ki, akkor minimum félmilliárd forint hiányzik továbbra is.

Természetesen arra sincs válasz, hogy vajon hova tűnhetett, mire lett elköltve a több száz millió forint.

Hirdetés

A Gyurcsány-párt szóvivője átlátszó hárításba kezdett:

„A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség célja a politikusok vagyongyarapodásának az ellenőrzése, nem pedig a pénzköltési szokásaik feltérképezése, tehát nem annak a vizsgálata, hogy a politikus mire költötte az adózott jövedelmét” – reagált a Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatáról szóló kérdésekre Barkóczi Balázs, a DK szóvivője.

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!