Európa

Hiába nyert a jobb oldal Lengyelországban, meglepetés jöhet

Hirdetés

A szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága mellett a Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosságnak (PiS) a szavazatok 35,86 százalékát, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak (KO) pedig 30,28 százalékát sikerült begyűjtenie a vasárnapi parlamenti választásokon a lengyel választási bizottság (PKW) által közreadott hivatalos eredmények szerint.

A harmadik helyre a szavazatok 14,43 százalékával a szintén ellenzéki Harmadik Út (Trzecia Droga) került.

Az adatok szerint átlépi még a parlamenti bejutási küszöböt a voksok 8,51 százalékával az Új Baloldal (Nowa Lewica), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja) is, amely 7,15 százalékot szerzett.

Radosław Fogiel, a Jog és Igazságossog (PiS) szóvivője úgy nyilatkozott, hajlandóak tárgyalni a Szejmben a koalícióról bárkivel, aki nem akar asszisztálni az ellenzéki PO-vezér Donald Tusk diktátumához. Kosniak-Kamysz, a Harmadik Út pártkoalícióban induló PSL vezetője viszont egyértelművé tette: kizárt, hogy pártja együttműködjön a PiS-szel.

Krzysztof Śmiszek, a Lewica képviselője a TVN24-nek nyilatkozva elmondta, a Baloldalt nem zavarja, ha Tusk lesz a kormánykoalíció miniszterelnök-jelöltje, mindaddig, amíg a Lewicának komoly beleszólása lehet az új kormány döntéseibe.

Hirdetés

A jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik tehát, hogy a három baloldali párt, vagyis a PO, a Harmadik Út és a Lewica (Baloldal) alakíthat közösen kormányt. A kormányalakítás azonban, úgy tűnik, nem fog gyorsan megtörténni, ugyanis Andrzej Duda lengyel elnök korábban megerősítette, hogy az eddigi lengyel parlamenti választási szokásjognak megfelelően a választások után először a győztes pártot bízza meg a kormányalakítással.

Ettől függetlenül a szakértők szerint az eredmények egyértelműen Tusk győzelmét mutatják, aki jó esélyekkel számít a miniszterelnöki pozícióra.

mandiner

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!