Kultúra

Hihetetlen dolog derült ki Sztankay István házasságáról

Hirdetés

Sztankay István lánya, Sztankay Orsolya a Rádió Bézsben a színész különös szokásairól mesélt.

Elmondta, hogy édesapja egész életében magázódott Kun Magdával. Ezt a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész azzal magyarázta, hogy az első együtt töltött éjszaka után tegeződve szólt leendő feleségéhez, aki viccesen azt válaszolta: „ott azért még nem tartunk, hogy tegeződjünk”.

Ezután Sztankay mindig magázódva szólt kedveséhez, annak ellenére, hogy a nő többször kérte, tegeződjenek. Ilyenkor férje azt válaszolta:

DE HÁT, ÉN ÚRIEMBER AKAROK MARADNI, KEDVES MAGDA.

Csak egy alkalommal tegeződtek, azonban lánya ennek nem akarta elmesélni az okát.

Hirdetés

Már a megismerkedésük is rendhagyóan történt. Kun Magda még házas volt, akkori férjét, egy magas, kék szemű férfit hagyott el az alacsony, fekete hajú és szemű színészért, akivel már az első találkozásukkor egymásba szerettek. Mindig derűsen emlegették, hogy az ellentétére cserélte le első házastársát.

A színésznő a gyerekek születése után feladta karrierjét, hogy minden idejét a családjának szentelje. Ezt később megbánta, mert hiányzott neki a színpad, de rendezőasszisztensként ismét munkát vállalt.

Lánya arról is mesélt, milyen vibráló személyiség volt Kun Magda. Mindenki szerette őt, előfordult, hogy Sztankay Orsolya osztálytársai nem hozzá, hanem édesanyjához ugrottak fel csevegni egy kicsit.

Sztankay és az asszony se veled, se nélküled kapcsolatban éltek, lányuk is egy hosszabb különélés, majd békülés után született. Házasságukban mindketten boldogtalanok voltak, a nő azért, mert nem volt sikeres a munkájában, Sztankay István pedig olyan sokat dolgozott, hogy nem volt ideje a magánéletére.  Sztankay István a hivatása megszállottja volt, amikor nem dolgozott, akkor is azon járt az esze, azonban a szép nőkre mindig szakított időt. Ez is lehetett válásuk oka. Harmadik felesége a szőke, dekoratív kozmetikus lány, Sárközy Györgyi volt, majd Be­dők Bea keramikus-lakberendezőt vezette az oltár elé, aki Sztankay haláláig kitartott a színész mellett.

Forrás: femina

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!