Világ

Hírek érkeztek a Gázai övezetben rekedt nyolc magyar állampolgárról

Hirdetés

A tizenötből nyolc magyar állampolgár el tudta hagyni a Gázai övezetet, a többi hét személlyel továbbra is folyamatos lesz a kapcsolattartás a minél előbbi evakuáció érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.

Szijjártó Péter azt mondta, az izraeli fegyveres konfliktus számos magyart is veszélybe sodort,TÖBB MINT 550 FŐT SIKERÜLT KIMENEKÍTENI A KÖZEL-KELETI ORSZÁGBÓL, DE TIZENÖT, MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL IS RENDELKEZŐ EMBER GÁZÁBAN REKEDT,ahogyan nagyjából hétezer más külföldi állampolgár is.

„Az ő evakuálásuk érdekében próbáltunk minden követ megmozgatni, de mint ahogy önök is láthatták, az elmúlt hetekben nem volt lehetősége arra senkinek, hogy Egyiptom felé a rafahi határátkelőhelyen elhagyja a Gázai övezetet” – közölte.

Elmondta, az előző héten arra kérte egyiptomi kollégáját, hogy tegyék lehetővé a magyarok kimenekítését Egyiptom irányába, ő pedig jelezte, hogy segíteni fognak az evakuációban, amennyiben a gázai hatóságok engedélyezik a kilépést az érintettek számára.

Kitért arra is, hogy a kormány szerdán értesítést kapott, miszerint megkezdődik a kettős állampolgárok biztonságba helyezése, és mivel alapvetően az izraeli hatóságok hagyják jóvá a távozók listáját, azonnal fel is hívta Eli Cohen izraeli külügyminisztert.

Hirdetés

„Segítséget kértem tőle, tegyék lehetővé, hogy a tizenöt magyar állampolgár a lehető legrövidebb idő alatt elhagyhassa a Gázai övezetet” – tudatta, hozzátéve, hogy az utóbbi órákban meg is kapták az engedélyeket.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogyEZ A TIZENÖT EMBER ALAPVETŐEN HÁROM CSALÁDOT JELENT, ÖT PALESZTIN ROKONNAL KIEGÉSZÜLVE HÚSZ EMBERRŐL LEHET BESZÉLNI, ÉS MINDENKIT GYORSAN ÉRTESÍTETTEK A LEHETŐSÉGRŐL.„A három családból kettő vállalta a biztonsági kihívásokat, amelyek azzal jártak, hogy a Gázai övezeten belül viszonylag hosszabb utat kellett megtenniük annak érdekében, hogy eljussanak a határátkelőhöz. Az egyik család ezt nem vállalta” – tájékoztatott.

„A KÉT CSALÁD, ÖSSZESEN NYOLC MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRRAL ÉS KÉT PALESZTIN CSALÁDTAGGAL, AKIK VÁLLALTÁK AZ UTAT, NÉHÁNY ÓRÁJA SIKERESEN ÁTKELTEK A RAFAHI ÁTKELŐN, ÍGY MÁR MINDANNYIAN EGYIPTOM TERÜLETÉN VANNAK”– emelte ki.

Közölte, hogy az egyiptomi oldalon a kairói magyar nagykövetség négy munkatársa várta őket három kisbusszal, és már úton vannak a főváros irányába, teljes biztonságban.

A miniszter kijelentette, hogyA KILÉPÉSI ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ TOVÁBBI HÉT MAGYARRAL FOLYAMATOS A KAPCSOLATTARTÁS,és ha mégis vállalják a kockázatokat, vagy a helyzet úgy alakul, akkor ismét konzultálni fognak az izraeli és az egyiptomi hatóságokkal, és remélhetőleg legközelebb is segíteni fog a két ország külügyminisztere.

Hirdetés

„Még egyszer szeretném kifejezni a köszönetemet az egyiptomi és az izraeli külügyminiszternek, hogy a személyes, illetve telefonos konzultációink után segítettek abban, hogy a magyar állampolgárokat az evakuáció kezdetének gyakorlatilag legelején el tudtuk hozni, illetve segíteni tudtunk nekik, hogy kijöjjenek a Gázai övezetből” – fogalmazott.

Forrás: Origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!