Gazdaság

Hivatalos: mutatjuk, milyen tejtermékeket mérgezhettek meg Magyarországon

Hirdetés

Ahogy az Origo megírta, a Nébih komolyan veendő figyelmeztetést adott ki arról, hogy ismeretlenek szándékosan szennyezhették az egyik hipermarketláncban forgalmazott tejtermékeket. Kiderült, melyik boltláncról van szó, és mik az érintett termékek.

Az érintett áruházláncot az egyelőre ismeretlen elkövető vagy elkövetők azzal zsarolják, hogy a boltokban kapható tejtermékek egy részét szándékosan szennyezték, csomagolását rongálták.

A cél egyértelműen a gazdasági károkozás.

Időközben kiderült, hogy az Auchan az érintett lánc, amely honlapján közzétette az érintett termékek listáját.

A hipermarketnél arra hívják fel a figyelmet, hogy a termékeket a vásárlók ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza azt az áruházakba, ahol akár blokk bemutatása nélkül is visszatérítik a vételárát.

Hirdetés

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük az áruházlánc honlapján olvasható felhívás szövegét, benne az érintett termékek és áruházak megnevezésével:

Tájékoztatás termékvisszahívásról

Tisztelt Vásárlóink! Az alábbi jelölésű termékek esetén, amelyeket 2018. május 11-én és 2018. május 12-én a feltüntetett áruházainkban értékesítettünk a tárolási folyamat során szennyezés történhetett, ezért ezeket vállalatunk visszahívja.Kérjük, amennyiben ilyen terméket vásárolt a megnevezett áruházaink valamelyikében, azokat ne fogyassza el, hozza vissza bármely áruházunk vevőszolgálatára és az árát megtérítjük.

Köszönjük együttműködésüket!

A visszahívásban érintett áruházak és a termékek jellemzői:

Auchan Budakalász:
MAGYAR UHT TEJ 1L 2,8%
MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L
RISKA UHT TEJ 1,5% 180 ML
RISKA UHT TEJ 1L 3,5%
RISKA UHT TEJ 1L 0,1%

Hirdetés

Auchan Dunakeszi:
MIZO UHT TEJ 1L 2,8%
MIZO BOCI UHT TEJ 2.8% 200ML TBA
MIZO UHT TEJ 3,5% 1L (EDGE)
MIZO UHT TEJ 1L 1,5%
TT UHT TEJ 2.8% 1L
TT UHT TEJ 1L 1,5%

Auchan Fót
MAGYAR UHT TEJ 1L 2,8%
MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L

Auchan Szigetszentmiklós:
MAGYAR UHT TEJ 1L 2,8%
MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L

Auchan Csömör:
MAGYAR UHT TEJ 1L 2,8%
MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L

Auchan Savoya Park:
MAGYAR UHT TEJ 1L 2,8%
MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L

Hirdetés
Hirdetés

A vételár megtérítéséhez blokk nem szükséges.

Elnézésüket kérjük a kellemetlenségért, megértésüket köszönjük!

Auchan Magyarország Kft.

Nemcsak az Auchant érinti a szennyezési botrány.

Három magyarországi Spar és Interspar áruház is érintett a szennyezési botrányban – tudta meg a Pénzcentrum. A portálnak a Spar kommunikációs vezetője elmondta, birtokukba került olyan információ, amely egyes forgalmazott tejtermékek szándékos megszennyezéséről szól, három magyarországi Spar és Interspar áruházban. Az áruházlánc információ beérkezése után haladéktalanul egyeztetett a Nemzeti Nyomozó Irodával és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal.

Az egyeztetés alapján a Spar a kérdéses termékeket azonnal zárolta, a termékeket az érintett áruházak polcairól beszedte, valamint döntött ezen termékek visszahívásáról is. Ahogy az Auchan is közölte, a kérdéses termékek árát, amennyiben május 11-én, vagy május 12-én vásárolták az érintett üzletekben, blokk nélkül is visszafizetik – írja a Pénzcentrum.
A visszavonásban érintett termékek:
  • MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L
  • MAGYAR UHT TEJ 2,8% 1L
  • MAGYAR ESL DOBOZOS TEJ 1,5%1L
  • MAGYAR ESL DOBOZOS TEJ 2,8%1L
  • FARMER UHT TEJ 1,5%
  • MEGGLE KÁVÉTEJSZÍN 10X10G
  • MEGGLE KÁVÉTEJSZÍN 500ML

A visszavonásban érintett áruházak:

  • INTERSPAR hipermarket – Diósd, Balatoni út 2.
  • INTERSPAR hipermarket – Szentendre, Dobogókői utca 4.
  • SPAR szupermarket – Érd, Diósdi út 46.

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!