Európa

Hollandiában is megjelent a mutáns koronavírustörzs

Hirdetés

Hollandia nem fogad repülőket az Egyesült Királyságból, ugyanis azonosítottak valakit, aki a szigetországban megjelenő új, mutálódott koronavírussal fertőződött meg.

Az új intézkedést vasárnap reggel hat órától vezették be, ami egyelőre január 1-ig biztosan hatályban lesz.

Hollandia kormánya nem sokkal azután jelentette be, hogy felfüggesztik a légi járatokat, miután Boris Johnson brit miniszterelnök közölte, hogy Londonban és Dél-kelet Angliában szigorúbb korlátozások jönnek, mert a koronavírus egy új, sokkal gyorsabban terjedő mutációja jelent meg.

A fő változás az, hogy az új variáns fertőzőképessége sokkal, akár 70 százalékkal is meghaladhatja az eddig azonosított változatokét, és ez máris látszik a járvány terjedési sebességén az érintett térségekben.

A holland közegészségügyi hatóság javasolja, hogy a koronavírus ezen változatának (…) bejutását minden lehető módon akadályozzák meg, az Egyesült Királyságból érkező utasok mozgásának korlátozásával, illetve ellenőrzésével” – olvasható az egészségügyi minisztérium közleményében – írja az Origo.

Hirdetés

A holland kormány hamarosan az Európai Unió országaival közösen dönt, hogy szükséges-e további korlátozásokat bevezetni. Hollandiában egyébként január közepéig zárlatot rendeltek el, az iskolák és a nem alapvető cikkeket áruló boltok is zárva tartanak.

Forrás: Blikk.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!