Világ

Holtan találták az egyik brit hírszerzőt, aki az Al-Kaidát támogatta

Hirdetés

Holtan találták otthonában az MI6 brit hírszerző szolgálat korábbi kiképzőjét James Le Mesurier-t, aki az Al-Kaida kiképzésében is részt vett, valamint az ún. ,,Fehér Sisakosok,, nevű terrorista csoport propaganda videói készítésében is szerepet játszott.

A brit hírszerzőre Isztambulban, otthona előtt találtak rá. A jelentések szerint kiesett az erkélyén, de a szomszédai szerint nem igaz ez a feltételezés.

James Gustaf Edward Le Mesurier OBE (1971. május 25. – 2019. november 11.)  volt a White Helmets (Fehér sisakos) , a szíriai polgárháború önkéntes polgári védelmi szervezetének brit alapítója. Korábban a brit hadsereg tisztje volt, és korábban az ENSZ békefenntartó erõivel dolgozott a volt Jugoszláviában. Ő volt a nonprofit Mayday Rescue Alapítvány igazgatója

Le Mesurier 2013-ban alapította a ,,Mayday Rescue Foundation,, nevű szervezetet, mely terrorista csoportok tagjait képezte ki mentő feladatokra. A terroristák pedig propaganda filmeket készítettek Szíriában, melyekben egymást mentik ki különböző helyzetekben. Az Al-Kaida és az Iszlám Állam számára készített propaganda filmek pedig azért készültek, hogy okot szolgáltassanak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia számára a Szíria elleni beavatkozáshoz.

A korábbi brit hírszerző ugyanazt csinálta, mint korábban Hollywood a western filmekben. A jó fiúk fehér kalapot viseltek, a rossz fiúk pedig fekete kalapot. Ő pedig azt hitte, hogy ha a terroristákra fehér sisakot ad és elnevezni őket ,,Fehér Sisakos mozgalomnak,, akkor mindenki elhiszi, hogy ők a jófiúk.

Hirdetés

Ezzel szemben a valódi szíriai mentő egységek piros sisakot és egyenruhát viselnek, ahogyan a világ többi részén is.

Három évvel a ,,fehér sisakos mozgalom,, megalapítása után Le Mesurier-t a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntették ki amiért terrorista csoportokat képzett ki.

 

Forrás: Orientalista.hu-Al-Isfahani (Friends of Syria)

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!