Világ

Holtan találták Kína izraeli nagykövetét – halála előtt furcsa nyilatkozatot tett

Hirdetés

Halálának körülményei még nem ismertek, az izraeli rendőrség vizsgálja az ügyet – írja a Neokonh. cikkére hivatkozva az elemi.hu.

Kína izraeli nagykövetét, Du Wei holtestét vasárnap reggel fedezték fel hertzliyai otthonában. A hírt először izraeli médiaorgánumok jelentették be, majd az izraeli külügyminisztérium is megerősítette.

A Kínai nagykövetség azonban úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem tudják megerősíteni a hírt.

Halálának ismeretlen körülményeivel kapcsolatban az izraeli rendőrség nyomozást indított – írja a Neokohn.

A katonai rádió információi szerint a nagykövet otthonában nem volt jele dulakodásnak, így a nyomozók szerint annak a legnagyobb a valószínűsége, hogy szívroham lehetett a halál oka.

Hirdetés

A héten kedden a nagykövet még határozottan tagadta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Kínával kapcsolatos vádjait, leszögezve:

„Bízunk benne, hogy zsidó barátaink nem csak a koronavírust, hanem a politikai vírust is legyőzik majd és olyan módon járnak majd el, ami a legjobban szolgálja ezen célokat.”

Du Wei hozzátette, nevetségesnek tartja, a vádat, miszerint Kína át akarja venni az ellenőrzést az ország infrastruktúrája felett.

„Tekintve Kína alacsony befektetési arányát Izraelben, hogyan mondhatja bárki, hogy Kína fel akarja vásárolni Izraelt.”

Ezek szerint, ahol nagy a befektetési arány, ott bizony fel akarják vásárolni és politikailag is befolyásolni az adott országot?

Hirdetés

Forrás: elemi.hu Neokohn nyomán,

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!