Világ

Hoppá! Donald Trumpot kétmillióra büntették

Hirdetés

Donald Trump amerikai elnök peren kívüli egyezség keretében kétmillió dolláros büntetés megfizetésében állapodott meg a New York-i ügyészséggel, mert az alapítványát 2016-ban magáncélokra használta.

A New York-i ügyészség még 2016-ban emelt kifogást, és Letitia James főügyész tavaly júniusban pert indított a Donald J. Trump Alapítvány ellen. Azzal vádolták meg a jótékonysági szervezetet, hogy a pénzét nem az alapítvány eredeti céljainak megfelelően, azaz adómentességet élvező jótékonykodásra, hanem Trump személyes, nem egyszer politikai céljaira használta fel. A bírósági dokumentumok szerint Donald Trump az alapítvány pénzéből fizette egyes üzleti kölcsöneit, amelyeket a 2016-os elnökválasztási kampány finanszírozásához vett igénybe.

Donald Trump és három gyermeke – ifjabb Donald Trump, Eric és Ivanka Trump – visszautasította a vádakat, végül az elnök bírósági beadványban ismerte el, hogy nem tartotta tiszteletben az alapítványok működtetését szabályozó alapvető törvényeket.

Saliann Scarpulla bíró végzésében leszögezte: „Mr. Trumpnak megbízotti kötelezettségei voltak az alapítvánnyal szemben. Mr. Trump nem tett eleget e megbízói kötelezettségének”.

A per során Letitia James főügyész azt mondta: az alapítvány, amelynek Donald Trump 1987 óta az elnöke volt, „folyamatosan jogellenes magatartást tanúsított”. A csütörtöki egyezség értelmében Donald Trumpnak az alapítványban még meglévő 1,8 millió dollárt kötelezően jótékonysági célokra kell fordítania. Ezenkívül büntetésként kétmillió dollárt kell fizetnie. Az ügyész eredetileg 2,8 millió dolláros büntetést javasolt, de ezt a bíró lecsökkentette. Döntését azzal indokolta, hogy Donald Trump beleegyezett: a jövőben bármilyen New York-i jótékonysági akcióját ellenőrizhessék.

Hirdetés

„Így a pert kiváltó magatartás a jövőben nem ismétlődhet meg” – mondta a bíró.

Alan Futerfas, Trump ügyvédje közleményében „politikai támadásnak” minősítette az ügyésznő állításait. Bejelentette egyúttal, hogy az alapítványban lévő 1,8 millió dollárt, továbbá a büntetésként megfizetendő kétmillió dollárt nyolc intézmény megsegítésére fordítják.

Donald Trump csütörtökön este a Twitteren kicsinyíteni igyekezett az ügyet. Mint írta: nem találtak többet, mint egy „hihetetlenül hatékonyan” működő, emberbarát intézményt, „némi technikai hibával”.

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!