Itthon

Hoppá: Kunhalmi csúnyán elszólta magát

Hirdetés

„Én nem azt mondtam, és itt a felvezetőben azért hadd korrigáljam, ilyet soha nem mondtam – sem én, sem az MSZP – hogy a Fidesz nem tett semmit az elmúlt 11 évben a béremelésért. Medgyessy Péter, tehát szocialista kormány alatt is volt egy átlag ötvenszázalékos béremelés. Ezt megcsinálta a Fidesz is”.

A fenti mondatok Kunhalmi Ágnes szocialista társpártelnöktől, az MSZP oktatáspolitikusától származnak, és a minap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hangzottak el.

Az igazságtartalmukról csak annyit, hogy 2013 októberében például Kormos Kata azt mondta, hogy „a Fidesz pedagógus-béremelése valójában bércsökkenés, egy országos átverés.” 

Volna itt még néhány béremelés, amit érdemes lenne elismernie a baloldalnak:

Hirdetés

– A minimálbér összege a 2010 73 500 forintról 167 400 forintra nőtt 2021-re. Orbán a minap bejelentette, hogy a horizonton van a 200 ezer forintos minimálbér, ami nyilván csak egy köztes cél lehet.

– A szakmunkás minimálbér 89 500 forintról 219 00 forintra emelkedett.

– Az oktatás mellett több ágazatban (pl. egészségügy,  kultúra, közigazgatás) is történtek béremelések, valamint életpályaprogramok indultak. Az orvosok fizetését megduplázzák miközben 2016-ban megkezdődött az ápolók átfogó, többlépcsős béremelése ,2022 januárjától újabb 30%-kal emelkedik a bérük. 2022-re átlagosan egy ápoló két és félszeresét fogja keresni annak, mint a béremelés előtt keresett. Emellett a koronavírus-járványban végzett munkájukért idén nyáron bruttó 500 ezer forintos juttatást is kaptak. Friss hír, hogy minden, a járvány elleni védekezés frontján harcoló egészségügyi és szociális dolgozó kap plusz 10 szabadnapot.

– A bruttó átlagbér mértéke a 2010-es 200 ezer forintról 2020-ra a duplájára, 400 ezer forintra nőtt. 2021-ben a járvány okozta válság ellenére tovább nőttek a bérek, a legfrissebb átlagbér-adat 435 ezer forint.

A lista messze nem teljes, de így is éles a kontraszt a Gyurcsány-korszakhoz képest, amikor a tanároktól az ápolókon át az orvosokig mindenkitől elvettek egyhavi bért, a válságra hivatkozva.,

Hirdetés

Forrás: drot.info

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!