Európa

Horribilis összegre van szüksége Kijevnek, ha folytatni akarja a háborút

Hirdetés

Rusztem Umerov a Verhovna Radában mondott beszédében kiemelte, hogy Ukrajna védelmi kiadásai napról napra nőnek.

A védelmi költségvetés a GDP harmadát teszi ki, ami bármely ország gazdasága számára óriási szám. Csak az idei év végéig további 250 milliárd hrivnyára (2400 milliárd forint) lesz szükség a katonák juttatásaihoz. És ezek a kiadások napról napra gyarapodnak

– emelte ki a védelmi tárca új vezetője, akit a liga.net helyi hírportál idézett.

Mint mondta, 2021-hez képest majdnem hatszorosára nőttek a védelmi és biztonsági kiadások, míg az Ukrán Fegyveres Erőkre fordított összeg a tízszeresére.

Hangsúlyozta, hogy míg az állami kiadások összesen 3 billió hrivnyát (30 ezer milliárd forint) tesznek ki, addig a hadikiadások 1,6 billiót (16 ezer milliárd forint). Mindemellett Ukrajna költségvetési bevételei nem haladják meg az 1,4 billiót (14 ezer milliárd forint).

Hirdetés

Vagyis további több mint 1,5 billió hrivnyára van szükség a küzdelem folytatásához

– tette hozzá.

Az ukrán költségvetés az idén rekordnagyságú, 38 milliárd dolláros (13 ezer milliárd forint) hiánnyal számol. Volodimir Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy a Nyugat segít fedezni ezeket a kiadásokat – számolt be az MTI.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!