Európa

Horvát belügyminiszter: Horvátországon keresztül juthat be a legtöbb migráns

Hirdetés

Horvátországon keresztül vezet az az útvonal, amelyen a legtöbb migráns Nyugat-Európába juthat – jelentette ki Davor Bozinovic horvát belügyminiszter kedden a horvát közszolgálati televízió esti híradójának nyilatkozva.

A tárcavezető az uniós belügyminiszterek luxembourgi tanácskozásán vett részt, amelynek egyik fő témája a migráció volt.

Vannak országok, köztük Horvátország, amelyek a kezdetek óta arra figyelmeztetnek, hogy a nyugat-balkáni útvonalon érkezik a legtöbb migráns Európába. „Végeredményben, mi azon EU-tagországok közé tartozunk, amelyek Görögország és Ciprus után a legnagyobb nyomásnak vannak kitéve” – jelentette ki Bozinovic, majd hozzátette: Horvátország számára elfogadhatatlan, hogy emberek papírok nélkül, illegálisan akarnak átjutni a határon, a horvát rendőrség ezt minden esetben megakadályozza.

Az elmúlt két évben sikerült megértetni, hogy minden országnak, nemcsak az EU-tagállamainak, hanem azoknak is, amelyek az unió tagjaivá akarnák válni, felelősséget kell vállalniuk, és meg kell védeniük határaikat, mert ez olyan probléma, amelyet egy-egy ország egyedül nem tud megoldani. Biztos vagyok abban, hogy ez az üzenet mindenki számára nyilvánvalóvá vált, még azok számára is, akik elsőre nem hallották meg – tette hozzá a belügyminiszter.

A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető, korábbi balkáni migrációs útvonal lezárása óta a menedékkérők más útvonalon – Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia érintésével – igyekeznek eljutni Nyugat-Európába.

Hirdetés

Mára Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik útlevéllel és megfelelő vízummal rendelkeznek, vagy az adott országban akarnak menedéket kérni. Az illegális határátlépőket a hatóságok visszakísérik az államhatárra, és visszaküldik abba az országba, ahonnan érkeztek.

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!