Európa

Horvát elnök: A Krím sosem lesz újra Ukrajna része, Koszovót pedig elrabolták a szerbektől

Hirdetés

A Krím félsziget soha többé nem lesz Ukrajna része, Koszovót pedig „elrabolták” Szerbiától – mondta Zoran Milanovic horvát államfő hétfőn újságíróknak Petrinjában, a litvániai NATO-misszióba induló 3. horvát kontingens búcsúztatóján.

Milanovic világossá tette: továbbra is ellenzi, hogy halálos fegyvereket küldjenek Ukrajnába, mert az nem segíthet a háború befejezésében. Az államfő úgy vélte, hogy Oroszország Koszovó példájára fog hivatkozni, „mert cinikus”.

– fogalmazott az elnök, hozzátéve: nem Koszovó kérdéséről beszél, hanem a teljes koncepcióról, amely szerint egyesek azt hiszik, joguk van mindenhez, ha az megfelel nekik, de ha más teszi, akkor az „bűncselekmény”.

Az államfő hangsúlyozta: „egyértelmű, hogy a Krím soha többé nem lesz Ukrajna része, és Horvátországnak a humanitárius segélyek küldésén, valamint az orosz agresszió elítélésén túl nem kellene részt vennie ebben a konfliktusban„.

MILANOVIC MÉLYEN ELÍTÉLTE ÉS ERKÖLCSTELENNEK NEVEZETE, AMIT A NYUGAT TESZ AZ UKRAJNAI HÁBORÚVAL KAPCSOLATBAN.

Hirdetés

„A legjobb dolog az volt a szerelmünkben, amikor megcsaltam”

Ez a pár ezer forintos szempillaspirál az internet sztárja, elképesztő eredményt ad

„Mi a cél? Az orosz kormány megdöntése? A német tankok méginkább homogenizálják az oroszokat. Ez közelebb hozza őket a kínaiakhoz” – mondta Milanovic.

„Humanitárius segítségnyújtás és az agresszió elítélése igen, de bármi másban való részvétel halálosan veszélyes” – szögezte le.

Szavai szerint „2014 óta figyeljük, hogy valaki provokálja Oroszországot, hogy kirobbantsa ezt a háborút. Kirobbant. Elmúlt egy év, és mi csak most beszélünk a tankokról. Minden német tankot oda küldünk, mert az orosz tankok kiégtek. De ezeknek is az lesz a sorsa” – mutatott rá Milanovic.

Hirdetés
Forrás:

MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!