Európa

Horvát elnök: Senki nem szólt nekem, hogy háborúban állunk

Hirdetés

Zoran Milanovic horvát elnök csütörtökön a német külügyminiszter kijelentését kommentálva – miszerint Európa háborút vív Oroszország ellen – azt mondta, hogy ez számára egy új hír, majd nagyobb szerencsét kívánt Németországnak, mint ahogy az a II. világháborúban történt.

Zoran Milanovic, Horvátország elnöke © Getty Images / Bernd von Jutrczenka

 

 

Hirdetés

Horvátországnak “semmiképpen sem szabad katonailag segítenie” Ukrajnát – mondta Milanovic Splitben, majd feltette a kérdést:

Azt akarjátok, hogy belépjünk a háborúba?

Milanovic az ukrajnai konfliktusról szólva emlékeztette az újságírókat arra, hogy bírálták, amiért pusztán a kijevi védelmi miniszter szavait idézte akkor, amikor azt mondta, a jelenlegi konfliktus „proxyháború” a NATO és Oroszország között.

„Most a német külügyminiszter azt mondja , egységesnek kell lennünk, mert idézem, háborúban állunk Oroszországgal. Ezt én nem tudtam”– mondta Milanovic.

„Lehet, hogy Németország háborúban áll Oroszországgal, de sok szerencsét, talán ezúttal jobb lesz, mint 70 évvel ezelőtt.”

Hirdetés

A horvát elnök megdöbbent, amikor  ezt a kijelentést a német Zöldek vezetőjétől – amely párt korábban pacifista politikát folytatott – és nem Olaf Scholz kancellártól hallotta.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!