Európa

„Hullunk, mint a legyek” – Zelenszkij a vágóhídra küldi a képzeltlen fiatalokat

Hirdetés
Kevés esélyük van a túlélésre a minimális kiképzésen áteső ukrajnai önkénteseknek a kelet-ukrajnai frontvonalon, írja a ma7.sk a New York Times helyszíni riportjára támaszkodva.

A korábban villanyszerelőként dolgozó Jurij Bruhal június 10-én halt meg szolgálat közben Kelet-Ukrajnában, míg a háború előtt élelmiszerbolti eladóként pénzt kereső Andrij Verter a luhanszki csatában vesztette életét. Az amerikai lap az ő sorsukat külön kiemelte, és arról írt, hogy általánosságban elmondható, hogy a területvédelmi erők nincsenek rendesen felkészítve a hadviselésre, így kellene sikerrel felvenniük a harcot az orosz inváziós erőkkel.

Az ukrán legfelsőbb tanács május elején törvényt módosított, hogy a területvédelmi erőket a frontra irányíthassák, emlékeztet a ma7.sk. Ezek azonban súlyos veszteségeket szenvedtek az oroszok bombázása és ágyúzása következtében.

A katonai tapasztalatokkal nem rendelkező katonák nem voltak felkészülve a harcok eszkalálódására, kiképzésük két hétig vagy rövidebb ideig tart, írja a New York Times, amelynek sikerült megszólaltatnia Valerij Kurko ezredest, a 103. dandár parancsnokát.

A legtöbb ember, aki csatlakozott az egységünkhöz, sosem szolgált a hadseregben. Téves az az elképzelés, hogy ha jön a háború, az emberek majd akcióba lendülnek. Akkor már túl késő– nyilatkozta a parancsnok.

Némely egységnek esélye sem volt a túlélésre a keleti országrészben. Egy Kijev környékéről áthelyezett, száz katonából álló egység például az első nap harmincszázalékos veszteséget szenvedett, tudta meg az amerikai lap, amely fél tucat katonával beszélgetett. Mindannyian arra panaszkodtak, hogy rövid kiképzés után integrálták őket az ukrán hadseregbe, több esetben pedig nem is voltak rendesen felszerelve, ráadásul a tüzérségi támogatás is hiányzott.

Hirdetés

Darabokra tépnek bennünket, az emberek hullanak, mint a legyek. És miért is vagyunk itt? Nem világos– mondta egy névtelenül nyilatkozó, elkeseredett katona.

Volodimir Zelenszkij urán elnök régóta mondja, hogy Ukrajnának modern fegyverekere van szüksége a túlerőben lévő Oroszország legyőzéséhez. A nyugati szövetségesek egyre több fegyveres szállítmányt küldenek Kijevnek, az élesben kipróbált arzenál eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Lvivben egyébként már a templomok előtt osztogatják a katonai behívót, ami nem nyerte el a papok tetszését. Korábban arról írt a sajtó, hogy Kijevben az éjszakai szórakozóhelyeket járták a behívót osztogató katonák.

index

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!