ItthonVilág

Így nyilatkozott Orbán Viktor a Trumppal tartott találkozója után

Hirdetés

A Donald Trump amerikai elnökkel tartott találkozón számos fontos területen megerősítették a szövetségesi kapcsolatokat – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Washingtonban az MTI tudósítása szerint.

A közmédiának nyilatkozva a kormányfő emlékeztetett arra, hogy utoljára 18 évvel ezelőtt járt az amerikai elnöki hivatalban munkamegbeszélésen.

Éreztem a különbséget, most másfajta vezetés, célratörőbb politika érvényesül – nyilatkozta a miniszterelnök. Kijelentette, hogy megbeszélésük Magyarország számára fontos találkozó volt, mert a két országot összekötő stratégiai szövetségesi kapcsolatokat mind a gazdaságpolitika, mind a külpolitika, mind a biztonságpolitika és a külpolitika területén megerősítették, csakúgy mint a migráció és az üldözött keresztények ügyében.

A találkozó a tervezettnél jóval hosszabb ideig, mintegy 40 percig tartott. A megbeszélésen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A szűk körű megbeszélést az amerikai és a magyar küldöttség plenáris tanácskozása követte.

A washingtoni találkozón Trump azt mondta, hogy Orbán Viktor jó munkát végez Magyarország biztonságának megőrzésében. Méltatta Magyarország érdemeit NATO-tagként és azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a kormány tesz az illegális migráció ellen. A munkalátogatás a tervezettnél jóval hosszabbra nyúlt, szűk körű megbeszéléssel kezdődött, amelyen Donald Trump és Orbán Viktor mellett csak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Michael Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vett részt.

Hirdetés

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!