Ilyen, mikor Brüsszel civilizál – 10 millió halott, amiről nem beszélnek
Ezt feltétlenül el kell olvasni mindenkinek!
El fog gondolkodtatni arról, hogy valójában hogyan és miért vezetnek meg minket, Európa népét… És hogy Nyugat-Európának mi is a valódi, mocskos múltja, amiről nem szeretnek beszélni…
Az 1800-as évek közepére Portugália, Spanyolország, Anglia, Hollandia és Franciaország, Afrika kivételével gyarmatosította a világot. A belgák hoppon maradtak. Második királyuk II. Lipót – Viktória királynő kuzinja, persze ki nem, hiszen 26 rokon ücsörgött európai trónokon – résen volt: lám, ott van neki a fekete kontinens.
Az akkortájt mindössze nagykorú állam uralkodója felfújta magát béka módjára. Büszkék is rá a belgák fenemód, mint nagy építőre. A glóbusz Belgiumon kívüli része II. Lipótra, mint 10 millió kongói kiírtójára emlékszik.
Mostanság kellene fejet hajtani a kongói belga népirtás emléknapján, azonban e napról körülbelül annyit tudunk, mint a belgák második királyáról. Rántsuk félre a píszi függönyt, amelyik eltakarja a tizennyolcas karikát érdemlő, felfoghatatlanul kegyetlen múltat.
Kapzsi Lipót kora ünnepelt amerikai riporterét, Henry Morton Stanley-t bízta meg, hogy fondorkodjon ki a jóhiszemű kongói bennszülöttek kézjegyével hitelesített szerződéseket, amikkel fenséges tulajdonába kerül az ország, pontosabban nyersanyaga, főleg a kaucsuk. Nohát, itt és ekkor történt az a bizonyos gyöngyökért megvásárlás. A törzsfőnökök késekért, ruhákért, no meg piáért kiárusították földjeiket. Ravasz Stanley 450 szerződéssel lepte meg a királyt. Hogy az aláírások helyén mi szerepelt, az komoly kérdés, hiszen a rászedett főnökök nem ismerték a betűvetést. Az adásvételt követően a helybeliek röhejesen alacsony pénzért dolgozhattak egykori földjeiken.
Falvaikat lerombolták, hogy kellő számú ültetvényt létesíthessenek helyükbe. Mindazokat, akik nem serénykedtek kellőképpen, megkínoztak, megöltek, asszonyaikat megerőszakolták, gyermekeiket megcsonkították.
A tunya munkások okulására levagdosták fiaik, lányaik kis kezét.
A kápók hamar ráéreztek az addig előttük ismeretlen lőfegyverek biztosította hatalomra, s halomra mészárolták testvéreiket. Ezen időmúlatásukat korlátozni igyekeztek a belga katonák, s hogy bizonyítsák a kápók, nem pazarolták feleslegesen a drága lőszert, kötelesek voltak bemutatni áldozataik levágott kézfejét. Jól teljesítettek az úri muriban kollaboránsok és gyarmatosítók egyaránt, a legszerényebb számítások 5 millióra, mások 15 millióra teszik az áldozatok számát.
Ez utóbbit alapul véve, a belga gyarmaton évente egymillió ártatlan veszett oda. Pusztán üzleti alapon, mondhatni, amortizáció címén. Értesült ám erről a művelt nyugat. Nagy sokára sikongattak is, hogy nem kéne. De nem igazándiból értek rá Kongóval bíbelődni, lévén elfoglalta őket saját gyarmataik kiszipolyozása.
Jól működő piacnak vették a világ leuralta részét, jókat kereskedtek egymással, ráadásul hálózatba tömörültek, amennyiben mindenütt ugyanazon uralkodóház szegről-végről, meg egymást vérfertőző rokonai parancsoltak.
A kép illusztráció
