Itthon

Íme Magyarország legkeresettebb bűnözői

Hirdetés

A Police.hu összeállította Magyarország legkeresettebb bűnözőinek listáját. Úgy vélik, jelentős segítséget adhatnak a legkeresettebb bűnözők elfogásában a lakossági bejelentések.

A rendőrség szerint fontos feladat az elkövetők felkutatása, beazonosítása, elfogása. Ebben pedig nagy segítséget nyújthatnak a lakossági bejelentések. Többek között ennek érdekében összeállította és megújította a legkeresettebb bűnözők listáját. A körözési toplista keddi elindítása óta megháromszorozódott a napi bejelentések száma, három embert pedig el is fogtak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Gál Kristóf azt mondta, két férfit szerdán külföldi társhatóságok, csütörtökön egyet a Pest megyei rendőrök fogtak el. Utóbbit – egy kilenc éve kábítószeres bűncselekmény miatt körözött férfit – lakossági bejelentés alapján találtak meg – emelte ki.

A körözési toplistán ötven ember szerepel. Vannak köztük, akik olyan bűncselekményt követtek el, amely 5-10 év szabadságvesztéssel büntethető, mások visszaeső erőszakos bűncselekmény elkövetői, és vannak, akiket legalább öt év szabadságvesztésre ítéltek, de nem vonultak be a börtönbe. Szerepelnek továbbá a listán olyanok, akiket legalább öt bűncselekmény elkövetése miatt köröznek, illetve az általuk elkövetett bűncselekmény jelentősen rontja a lakosság közbiztonság érzetét – ismertette Gál Kristóf.

Online bejelentéskor négy adatot lehet megadni, de csak a bejelentés mezőt kötelező kitölteni – hangsúlyozta a szóvivő.

Hirdetés

(A körözési toplistát erre a linkre kattintva, a Rendőrség honlapján érhetik el.)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!