Itthon

IQ bajnok Nagy Blanka már tudja: el se jut az érettségiig

Hirdetés

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, az Európai Szocialisták listavezetője az MSZP kongresszusán elmondott beszéde után pár percet beszélgetett Nagy Blanka diáktüntetővel, aki ezután a HVG-nek azt mondta:

a fiatalok jövője volt a téma, az, hogy kellenek olyan emberek, akik utat törnek, és a többiek csatlakoznak hozzájuk.

Arról, hogy lesz-e az EP-kampány arca, vagy részt vesz-e a kampányban, Nagy mocskosszájú Blanka a lapnak azt mondta: már az érettségire koncentrál, így augusztusig kivonja magát a közszereplésből.

Hoopppáá… na és itt a bökkenő!

Nos, mivel az érettségi vizsgák MÁJUS 6- án kezdődnek és JÚNIUS 28-ig be is fejeződnek az ORSZÁG ÖSSZES középiskolájában, így a magát celebnek érző kisasszony már most tudni véli: az évvégi osztályzatai alapján nem lesz érettségi vizsgára bocsátható, így az augusztusi pótvizsgán kell majd bizonyítania.

Hirdetés

Addig legalább lesz ideje fogyókúrázni, vagy fodrászhoz menni, vagy tükörbe nézni. Ja, azt nem tud.

Szóval kedves Blanka, nyugodtan menj vissza fontoskodni az utcára, hisz nem kell mindenkinek érettségi, még annyi minden lehetsz anélkül is. Például utcai szónok.

(Egy személyes megjegyzés: ha az én gyerekem lenne, addig rúgnám, amíg mozog – a szerk)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!