Világ

Irán türelme egyre csak fogy, figyelmeztetést küldtek Zelenszkijnek

Hirdetés

Irán most vágott vissza az ukrán elnöknek az oroszok által használt drónok kapcsán, s figyelmeztették az ukrán államfőt, “az alaptalan vádaskodások kapcsán nem határtalan a türelmük”.

CNN jelentése szerint Irán visszavágott az ukrán elnöknek, s figyelmeztette az államfőt, “az alaptalan vádaskodások kapcsán nem határtalan a türelmük”. Nasszer Kanani, az iráni külügyminisztérium szóvivője kijelentette, Zelenszkij beszéde, melyet az Egyesült Államok Capitoliumában intézett a képviselőkhöz, “vádaskodásokat és illetlen kijelentéseket” tartalmazott.

A hivatalos közleményben az iráni külügyminisztérium szóvivője közölte, Irán “mindig is tiszteletben tartotta az országok, köztük Ukrajna területi integritását” ám Zelenszkijnek “tudnia kell, hogy Irán stratégiai türelme az alaptalan vádaskodások kapcsán korlátozott”.

Hozzátette, az ukrán elnöknek “tanulnia kellene néhány ország vezetőjének a sorsából, akik az Egyesült Államok támogatására támaszkodtak”. Mint ismert, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az amerikai kongresszushoz intézett beszédében úgy fogalmazott, hogy az Irán által Oroszországnak biztosított több száz halálos drón veszélyt jelent a kritikus infrastruktúrára.

Zelenszkij beszédében arra utalt, hogy az iráni kormány novemberben beismerte, hogy több drónt is küldött Oroszországnak, ám állították, hogy ezeket még a háború kezdete előtt szállították le. Tagadták továbbá, hogy katonai eszközöket szállítottak volna Oroszországnak a háború alatt.

Hirdetés

Zelenszkij azzal érvelt, hogy “Oroszország szövetségesre talált Iránban”, kiemelve, hogy meglátása szerint “így találta meg az egyik terrorista a másikat”, majd azt is hozzátette, hogy szerinte “csak idő kérdése, hogy mikor csapnak le a többi szövetségesünkre, ha most nem állítjuk meg őket”.

liner

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!