Itthon

Ismét narancssárga lett az ország

Hirdetés

A Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte, ami az elkövetkező időszak nagy nemzetközi küzdelmeihez fontos erőforrást jelent – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Fidesz eredményváróján az MTI-nek.

A tárcavezető köszönetet mondott minden magyar embernek, aki részt vett az önkormányzati választáson, hiszen fontos, hogy magas volt a részvétel. Úgy fogalmazott: „Demokráciában mindig jó hír, hogy az emberek minél nagyobb arányban gondolják”, a szavazás „fontos és számít a döntéshozatalban, pláne, hogy ha helyi vezetőket választanak”.

Külön köszönet illeti azokat, „akik ránk szavaztak, akik minket támogattak” – mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter szerint továbbá köszönettel tartoznak az aktivistáiknak, akik az elmúlt heteket-hónapokat végigdolgozták és segítették jelöltjeiket a sikeres szereplésben.

Hangsúlyozta: már a feldolgozottság jelenlegi fázisában is látszik, hogy a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte, „ami nagy dolog, hiszen ez így most már a tizedik választás Magyarországon 2006 ősze óta, ahol mi nyerünk”. Ezért „köszönettel tartozunk a magyar embereknek”, az elkövetkező időszak nagy nemzetközi küzdelmeihez ez nagyon fontos erőforrást jelent – mondta Szijjártó Péter.

Hirdetés

Forrás: Demokrata

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!