Európa

Isztambulban folytatódnak az orosz-ukrán béketárgyalások

Hirdetés

Mind Ukrajnának, mind Oroszországnak jogos aggodalmai vannak – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a háborúban álló országok tárgyalódelegációinak isztambuli tárgyalása előtt, felszólítva a feleket arra, hogy vessenek véget ennek a tragédiának.

Lehetséges olyan megoldást találni, amely elfogadható a nemzetközi közösség számára” – mondta a török államfő, hozzátéve, hogy a konfliktus elhúzódása senkinek nem áll érdekében. Erdogan kifejezte reményét, hogy a két fél törökországi tárgyalásai kikövezhetik az utat a két ország vezetőjének találkozójához.

Erdogan köszöntője után a delegációk azonnal megkezdték a tárgyalásokat.

Szergej Lavrov orosz és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter március 10-én már találkozott a dél-törökországi Antalyában, de a tárgyaláson akkor nem születtek konkrét eredmények. A delegációk a háború kezdeti szakaszában a fehéroroszországi Belovezsszkaja Puscsa nemzeti parkban találkoztak, majd azóta több egyeztetést tartottak videokonferencia formájában is.

Irina Verescsuk ukrán kormányfőhelyettes bejelentette, hogy kedden három humanitárius folyosón keresztül készülnek a civil lakosokat kimenekíteni ostromlott településekről. Elmondta: az egyik biztonságos folyosót a dél-ukrajnai Mariupolban próbálják meg kialakítani. A város polgármestere korábban azt mondta, 160 ezer civil rekedt mindenféle energiaszolgáltatás nélkül az Azovi-tenger partján fekvő kikötővárosban, ahol humanitárius katasztrófa fenyeget.

Hirdetés

hirado.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!