Európa

Itt a fordulat? Elegük van a szlovákoknak az ukránokból

Hirdetés

A szlovák lakosság többsége leállítaná az Ukrajnának nyújtandó támogatást, köztük a fegyverszállításokat egy nemrégiben készült felmérés szerint.

A szlovákiai lakosság közel fele úgy véli túlságosan sokat segít Ukrajnának, és ennek a támogatásnak rövid időn belül véget kellene vetni – derült ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) felméréséből, amelyet a pozsonyi Új szó ismertetett.

Az SAV Társadalmi és Pszichológiai Tudományi Központja idén augusztusban készített egy közvélemény-kutatást, amelyben 1854 adatközlőt kérdeztek a háborúval kapcsolatos hozzáállásukról. A válaszadók 31,7 százaléka teljesen egyetértett azzal az állítással, hogy az ország túlságosan sokat segít Ukrajnának. További 8,1 százalékuk csupán az „egyetért” lehetőséget jelölte meg (vagyis nem annyira nyomatékosította a válaszát, mint az imént említett adatközlők), illetve 9 százalékuk a „részben egyetért” lehetőséget választotta. Azaz a megkérdezettek 48,8 százaléka vélekedik úgy, az ország túlkompenzál az Ukrajnának nyújtott segítség terén, miközben az állítással a válaszadók 35,9 százaléka nem ért egyet.

 

A lap szerint az adatok azt támasztják alá, hogy a szlovákiai lakosság jelentős része már belefáradt a szolidáris hozzáállásba, amiben a gazdasági helyzet, a politika és a média egyaránt szerepet játszik.

Hirdetés

Ennek kapcsán megszólaltattak egy elemzőt is, aki szerint a gazdasági visszaesés hozzájárulhat a helyi lakosság körében uralkodó ellenérzés kialakulásához, hiszen az emberek potenciális versenytársként tekinthetnek a menekültekre a szabad munkahelyekkel kapcsolatban. Állítása szerint a migrációs válságot leginkább a Smer használta, akik a határellenőrzések megerősítését sulykolták a kampányban.

A felmérés készítői továbbá rákérdeztek az adatközlők véleményére a fegyveres segítségnyújtással kapcsolatban.

A válaszadók 39,2 százaléka teljesen egyetért azzal a kijelentéssel, hogy a fegyverszállítmányok csak meghosszabbítják a háborút.

További 7,3 százalék egyetértett az állítással, 8,7 százalék pedig részben értett egyet vele. Ez összesítve 55,2 százalékot jelent, vagyis a megkérdezettek több mint felét. 13,4 százalék nem tudott állást foglalni a kérdésben, vagyis a válaszadók mindössze 31,4 százaléka nem ért egyet a fent említett kijelentéssel.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!