Világ

Donald Trump szerint Észak-Korea megfékezhetetlen! Jön az atomháború!

Hirdetés

A Kínai Kommunista Párt egyhetes kongresszusának végére Hszi Csin-ping várhatóan még nagyobb hatalomra tesz szert – Donald Trump arra akarja rávenni az elnököt, hogy ezt a hatalmat használja Észak-Korea megfékezésére. Trump állítólag keményen tárgyal majd első kínai látogatásán – azt azért most sem felejtette el megjegyezni, hogy mindenre fel vannak készülve.

Donald Trump november elején Pekingbe utazik, a hírek szerint nyomást próbál majd gyakorolni Hszi Csin-ping kínai elnökre, hogy fékezze meg Észak-Koreát. A november 3-án kezdődő ázsia körút során az amerikai elnök érinti Japánt, Dél-Koreát, Kínát, Vietnámot és a Fülöp-Szegeteket, és fő célja az lesz, hogy megelőzze az észak-koreai konfliktus további eszkalálódását.

Kínában jelenleg is tart a Kommunista Párt XIX., egyhetes kongresszusa –  ez a várakozások szerint tovább erősíti Hszi Csin-Ping elnök abszolút uralmát, sőt egyesek már szinte koronázási ünnepségről beszélnek. Trump úgy számol, hogy Hszi hatalmának további erősödése lehetőséget ad arra, hogy komolyabban is foglalkozzon az Észak-Korea jelentette problémával.

Ez lesz az utolsó esély a diplomáciai rendezésre?

A háborús retorikától sem ódzkodó Trump most ad még egy esélyt a diplomáciának: a Reuters értesülései szerint kemény álláspontot képvisel majd Kínában, az eddigieknél sokkal többet vár az ázsiai szuperhatalomtól Phenjan ellenében. Kína az USA szerint meggyőzhetné Kim Dzsongunt arról, hogy hagyjon fel a nukleáris fenyegetéssel, de akár nyomást gyakorolhatna a nyersanyag-szállítások visszafogásával is az országra.

Hirdetés

A Fox Business tévécsatorna vasárnap sugároz majd egy korábban felvett interjút az amerikai elnökkel, de már most lehet tudni, hogy ebben arról beszél: úgy hiszi, Hszi Csin-pingnek megvan a hatalma ahhoz, hogy érdemi eredményeket érjen el Észak-Koreával szemben. „Meglátjuk, mi történik. Mindenre fel vagyunk készülve – annyira, hogy el sem hinné” – fogalmazott Trump a felvételen.

Hamarosan tényleg képes lesz atomháborút kirobbantani Phenjan

A CIA igazgatója a napokban úgy nyilatkozott Észak-Koreáról: Phenjan pár hónapon belül képes lesz arra, hogy tökéletesítse atomfegyverzetét. „Ma közelebb állnak hozzá, mint öt évvel ezelőtt és arra számítok, hogy ha a nemzetközi közösség nem szorítja vissza őket, akkor öt hónapon belül sikerül tökéletesíteniük a arzenáljukat” – mondta Mike Pompeo.

Forrás: privatbankar.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!