Moszkva válaszlépést tervez

Oroszország megfelelő „ellenintézkedésekkel” fog válaszolni, miután Finnország hivatalosan is csatlakozott a NATO-hoz – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, írta meg a TASZSZ orosz állami hírügynökség. Az északi ország kedden lett a blokk 31. tagja, míg a szomszédos Svédország még mindig a csatlakozási kérelem benyújtásának folyamatában van. Peszkov a következőket nyilatkozta:

A Kreml úgy véli, hogy ez egy újabb eszkalációs lépés a Nyugat részéről, a NATO terjeszkedése veszélyezteti biztonságunkat, valamint az Oroszországi Föderáció érdekeit. (…) Ellenintézkedéseket fogunk tenni, hogy taktikai és stratégiai szempontból is biztosítsuk saját biztonságunkat.

Szerinte a Finnország körüli helyzet „alapvetően különbözik az ukrajnai helyzettől”.

Hirdetés

„Először is, Finnország soha nem volt oroszellenes, és nem voltak vitáink Finnországgal. (…) Ukrajnában éppen ellenkező a helyzet, az ottani helyzet potenciálisan veszélyesebb. Ezért volt szükség a különleges katonai műveletre, hogy elérjük az általunk kitűzött célokat” – nyilatkozta Peszkov.

Stockholm és Helsinki sem cáfolja NATO-tagságuk veszélyes mivoltát

Finnország és Svédország nem sokkal az orosz-ukrán háború kitörését követően úgy döntött, hogy feladják hagyományosan semleges és el nem köteleződő külpolitikájukat. A finn külügyminisztérium is nyilatkozatot adott ki a témában az északi ország NATO-misszióját ismertető weboldalán.

Az általuk kiadott közlemény szerint a balti-tengeri térségben a katonai erő alkalmazásának lehetősége növekedni fog, amint Finnország és Svédország is NATO-taggá válik.

Forrás: Origo