Világ

Itt van Észak-Korea rendkívüli, veszélyes bejelentése

Hirdetés

Határozottan elítélte Észak-Korea az Egyesült Államokat, miután egy japán lap, majd a Fehét Ház azzal vádolta Kim Dzsing Un rendszerét, hogy fegyvereket szállít Oroszországnak. Ezt Észak-Korea tagadja, de az Amerikával szembeni harcias retorika rendkívüli aggodalmakra ad okot: a háború eszkalálódhat.

Cáfolja az észak-koreai külügyi tárca azokat a minap szárnyra kelt nemzetközi médiainformációkat, amelyek szerint lőszert és fegyvereket szállítana Oroszországnak – írja a Mandiner.

Az ügy előzménye egy japán lapértesülés nyomán futótűzként terjedő hír volt, amely azt állította, hogyPHENJAN LŐSZEREKET, KÖZTÜK TÜZÉRSÉGI LÖVEDÉKEKET KEZDETT OROSZORSZÁGBA KÜLDENI A NEMRÉG ÚJRA BEINDÍTOTT, A KÉT ORSZÁG KÖZÖTT PÁR ÉVIG A KORONAVÍRUS MIATT LEÁLLÍTOTT VASÚTI TEHERSZÁLLÍTÁS SEGÍTSÉGÉVEL.

A japán média hamis híre, miszerint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság lőszert ajánlott fel Oroszországnak, annyira abszurd, hogy még kommentálni sem vagyunk hajlandóak– mondta az észak-koreai külügyi szóvivő.

UgyanakkorA FEHÉR HÁZ A HÉTEN TÉNYKÉNT JELENTETTE BE, HOGY PHENJAN MÁR TÚL IS VAN AZ ELSŐ OLYAN FEGYVERSZÁLLÍTÁSON, AMELYNEK KÉSZLETÉT A RETTEGETT WAGNER-CSOPORTNAK KÜLDTÉK,hogy ezzel segítsék az oroszok Ukrajna elleni akcióit.

Hirdetés

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner főnöke ezt alaptalan pletykának és spekulációnak nevezte, az észak-koreai szóvivő pedig – gondosan elkerülve, hogy kiejtse a Wagner-csoport nevét – úgy fogalmazott: nem tud újat mondani a KNDK és az Oroszország közötti állítólag fegyverügyletek kérdésében, csak azt, amit eddig is mondott: soha nem is léteztek.

Ugyanakkor – tette hozzá –AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK MINDENT MEGTESZ ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY HALÁLOS FEGYVEREKKEL ÁRASSZA EL UKRAJNÁT, vérontást és pusztulást hozva az ukrán népre.

origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!