Európa

Itt van Nagy-Britannia háborús lépése

Hirdetés

Shapps tájékoztatása szerint a szállítmány az Ukrajnának eddig adományozott, az orosz drónok és rakéták lelövésére „hihetetlen pontossággal” bevethető brit légvédelmi rendszerek feltöltését célozza.
A miniszter szerint az Oroszország által péntekre virradó éjjel végrehajtott nagyszabású ukrajnai rakéta- és dróntámadás-sorozat Vlagyimir Putyin orosz elnök „kétségbeesett és hiábavaló” kísérlete volt arra, hogy az orosz sorkatonai állomány által elszenvedett katasztrofális, több százezres emberveszteség után ismét lendületet adjon a hadműveleteknek.

A londoni védelmi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint Nagy-Britannia hozzávetőleg kétszáz légvédelmi rakétát szállít Ukrajnának. A tárca közölte azt is, hogy Nagy-Britannia átadta Ukrajnának a korábban megígért Challenger 2 típusú brit harckocsikat és az AS90 önjáró lövegeket. Az ismertetés szerint az ukrán haderő egy harckocsiszázadnyi Challenger 2-t és három ütegnyi AS90-es löveget kapott Nagy-Britanniától.

London mindemellett több száz páncélozott katonai járművet, Storm Shadow típusú hosszú hatótávolságú precíziós rakétarendszereket és ugyancsak nagy hatótávolságú támadó drónokat szállított Ukrajnának – áll a brit védelmi minisztérium pénteki beszámolójában.

A tárca szerint a most bejelentett újabb rakétaszállítás keretében Ukrajna ASRAAM (Advanced Short Range Air-to-Air Missiles) típusú, rövid hatótávú, Nagy-Britanniában gyártott eszközöket kap.
Ezeket eredetileg a brit királyi légierő Typhoon és F-35 harci repülőgépeiről indítható levegő-levegő rakétatípusként fejlesztették ki, de a brit védelmi minisztérium és a gyártó, az MBDA konzorcium közös mérnöki stábja tavaly nyáron olyan légvédelmi rendszereket dolgozott ki, amelyek földi indítású eszközként is bevethetik e rakétákat – áll a londoni védelmi tárca péntek esti tájékoztatásában.
Az ismertetés szerint a rendszer találati pontossága az ukrajnai bevetések során egyes esetekben elérte a 90 százalékot.

A MINISZTÉRIUM ADATAI SZERINT NAGY-BRITANNIA EDDIG 4,6 MILLIÁRD FONT (TÖBB MINT KÉTEZERMILLIÁRD FORINT) KATONAI TÁMOGATÁSRA VÁLLALT KÖTELEZETTSÉGET UKRAJNA SZÁMÁRA.

Hirdetés

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!