Itthon

Jön egy fordulat az időjárásban – a fél országra figyelmeztetést adtak ki

Hirdetés

Szombat hajnalban elered, napközben már többfelé esni fog, vasárnap tovább durvul a helyzet, emiatt szinte a fél országra figyelmeztetést adtak ki.

Szombaton erősen felhős vagy borult marad az ég, a délelőtti óráktól nyugatról markáns csapadéksáv érkezik, amiből estig országszerte várható eső. A déli, délkeleti szél élénk lesz, az Észak-Dunántúlon erős olykor viharos széllökések is előfordulhatnak.

Szombaton főként az ország déli felén lesz erős a délies áramlás, a Kisalföldön délután északnyugatira fordul, majd megerősödik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de északkeleten ennél kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 7 és 15 fok között alakul. A délkeleti vidékeken lesz a melegebb.

Ráadásul a hidegfront hatására az arra érzékenyek görcsös panaszokat tapasztalhatnak, a szívbetegek állapota pedig romolhat, megnő az infarktus kialakulásának kockázata. A napközben élénkülő déli szél ráadásul fokozhatja a tüneteket – írja a hazipatika.com.

Vasárnap újabb csapadékutánpótlás érkezik, emiatt az ország déli felére, hét megyére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hirdetés
https://youtu.be/uNuxyYE7WYM
Forrás: Infostart

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!