Európa

Juncker megint részeg: össze-vissza nyilatkozik

Hirdetés

Azt hittem rosszul hallok:  Jean-Claude Juncker Európai Bizottság-i elnök valószínűleg utolsó felszólalásának részleti mentek a rádióban. De aztán rájöttem, jól hallok én, csak hát éppen egy olyan ember beszél, aki úgy állít dolgokat, hogy annak épp az ellenkezőjét is képes szemrebbenés nélkül kimondani, képviselni.

Mikor mit diktál az érdeke.

Például migránsügyben általában bevándorláspárti, de ha kell, akkor ennek az ellenkezőjét is képes mosolyogva a hallgatóság tudomására hozni.

„Az Európai Uniót nem lehet az emberek akaratával szemben építeni. Európa nem épülhet a nemzetek nélkül. Akik azt gondolják, hogy a nemzetek kora lejárt, tévednek. Úgy látom, nem szabadna Európai Egyesült Államokról beszélnünk, az Európai Unió sohasem lesz olyan, mint az Egyesült Államok. Lettek, németek, bajorok akarunk maradni és egyúttal európaiak” – nyilatkozta Juncker.

Az Európai Unió – hál’ Istennek – már nem sokáig első embere, Soros György elsőszámú bizalmasa, a nyílt társadalom támogatója, az európai keresztény kultúra feloldásának méregforraló bajkeverője, most az általa eddig csak támadott nemzetállamokat élteti.

Hirdetés

Orbán Viktornak mennyi gyalázatot kellett elszenvednie az elmúlt négy év során ugyanezekért a szavakért, ugyanezekért a gondolatokért. Csakhogy a magyar miniszterelnök egy nemzet többször, milliók által  megerősített akaratával a háta mögött képviselte mindezt, mindig irányváltás nélkül, s nem azért, mert a pillanatnyi érdekei éppen így kívánták. Juncker mégis csak egy látszólag kereszténydemokrata politikus, aki utolsó beszédében talán igazodni akart saját identitásához, ha van még neki olyan egyáltalán.

Őt azonban senki nem fogja megalázni érte, mert minden politikai erő tudja róla, hogy ő szíve mélyén azonban liberális, aki mindent megtesz a globalista célok eléréséért. Ezért próbálta például a Fideszt is több alkalommal kiebrudalni az Európai Néppártból.

Juncker épp annyira keresztény, mint a szoci Timmermans, a korrupción kapott liberális Verhofstadt vagy éppen a magyarokat gyalázó zöld Sargentini, akikkel együtt a globalista világkormány felépítésén dolgozik, amelynek egyik sarokköve az általa mostani beszédében álnok módon éppen megvetett és elutasított Európai Egyesült Államok.

Reméljük, a Nemzetek Európája nemcsak az arcába vágja a mocskos, aljas, a nagyhéten a Notre Dame-ot lángra lobbantó világnak, hogy az, ami, de változtatni is lesz ereje a sikeres választások után a farizeus Európán.

Forrás

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!