Európa

„Juncker ne parancsolgasson nekünk” – a cseh elnök köp Brüsszelre

Hirdetés

A migráció terrorveszélyt jelent, Juncker ne parancsolgasson nekünk, marhaság az oroszok elleni szankció – ez csak néhány Milos Zeman régi-új cseh elnök megjegyzéseiből, amiért a píszí világ a „gonosz tengelyéhez” sorolja.

Mostani választási győzelme kiadós pofon az EU bürokratáinak. No meg azoknak Pesten, akik azt szajkózzák, hogy Orbán elszigetelődik Európában.

„Ha az európai államok befogadják a menekülthullámot, akkor az egyik líbiai miniszter figyelmeztetése szerint is terrorista sejtek lesznek köztük, tehát mi a menekültek befogadásával tulajdonképpen nagyon megkönnyítjük az Iszlám Állam dolgát, hogy behatoljon Európába.”

Milos Zeman tegnap újraválasztott cseh elnök ezzel a mondatával zárta ki magát pár éve végleg az európai liberális szalonokból. Nem, mintha valaha is különösebben vágyott volna oda. Talán csak „nagypolitikai” pályája elején, 1998-2002 között, amikor miniszterelnökként készítette elő az uniós csatlakozást. Illúziói azonban a belépés után gyorsan elmúltak. Mint ahogy szakított a szociáldemokrata párttal is. Nyilván voltak személyes okok is, de a lényeg az volt, hogy a „demokratikus szocialisták” kiszolgáltatják és kiárusítják hazáját a Nyugatnak. Az egyszerű cseh embereket viszont semmibe veszik, nekik csak az antifasiszta szólamok, a soha végre nem hajtandó szociális ígéretek jutnak.

„A nép jelöltje”. Ami a csehek szívén, az az ő száján. Zeman ennek a mottónak jegyében nyerte meg 2013-ban az első közvetlen cseh elnökválasztást – korábban a parlament döntött az államfőről. Ellenfele az unió kedvence, a liberális gróf, Karel Schwarzenberg volt. Küzdelmük olyan volt, mint a Rumcájsz kalandjai című legendás rajzfilmben. S – mint a mesében – a valóságban is az agyafúrt cseh kisember diadalmaskodott a „nagyhatalmú jicíni gróffal” szemben.

Hirdetés

Most Jirí Drahos, a Cseh Tudományos Akadémia eddigi elnöke volt az ellenfél. Az egész píszí világ felsorakozott mögötte, a pesti libbal média is új kedvencre lelt a Brüsszel-barát professzorban. Az index.hu egyenesen arról cikkezett, hogy „sohasem látott tétje” lesz az elnökválasztásnak. Összecsap a „civilizál Nyugat” a „barbár Kelettel”. A moccacinót eltartott kisujjal ivó „liberális értelmiségi” a Becherovkát korsó sörökkel kísérő cseh „egyszerű emberrel”. A szuvidált tengeri alga az ecetes virslivel és knédlivel.

Milos Zeman győzelme kiadós pofon Brüsszelnek. Jóval nagyobb, mint amilyen öt évvel ezelőtti sikere volt. Ugyanis a tavalyi parlamenti választásokat is egy EU-szkeptikus politikus, Andrej Babis nyerte. Az Elégedetlen Polgárok Mozgalmának ugyan egyedül nincs többsége az országgyűlésben, az első bizalmatlansági szavazást is elbukták. Most azonban az elnökkel a háta mögött reális esélye van a kormányalakításnak.

A magyarországi „demokraták” imádnak arról beszélni, hogy Orbán Viktor el van szigetelve az Európai Unióban, a visegrádi együttműködés meg csak píár. Hát az elszigetelődésről már az osztrák választás után is komikus volt hallani, Zeman és Babis sikere pedig a mostaninál is szorosabbá teszi a V4-es együttműködést. Alternatívát kínál más uniós államoknak is Brüsszel bürokratáival, a német-francia diktátumtengellyel szemben.

Forrás: pestisracok.hu

.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!