Európa

Juncker: Romániának helye van a schengeni övezeten belül

Hirdetés

Nem kérdőjelezhető meg senki részéről, hogy Romániának helye van a schengeni övezeten belül – erősítette meg az Európai Bizottság évek óta képviselt álláspontját Jean-Claude Juncker pénteken Viorica Dancila román miniszterelnökkel közös bukaresti sajtóértekezletén. Juncker hangsúlyozta, minden kétkedőnek, köztük Mark Rutte holland miniszterelnöknek is világossá teszi a közeljövőben, hogy Románia megfelel az uniós feltételrendszernek.

Hivatali ideje végéig mindent megtesz azért, meg fogja győzni a csatlakozást ellenző kormányokat – ígérte -, hogy Románia csatlakozhasson a belső határellenőrzés megszüntetését lehetővé tévő övezethez. A schengeni övezet bővítését a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak kell jóváhagynia.

Az Európai Bizottság elnöke a bukaresti kormány székhelyén, a Victoria-palotában tartott beszédében úgy fogalmazott, az Európai Bizottság és Románia „eggyé fog válni” a következő fél év folyamán. Úgy működnek majd együtt, mint egy „ideális házaspár” ugyanis céljaik, prioritásaik és az azok megvalósításához választott utak azonosak. Arra hívta fel a figyelmet, hogy nem maradt sok idő azonban arra, hogy az ősszel megalakuló, új összetételű Európai Parlament asztalára olyan, aktuális és halasztást nem tűrő ügyek jól előkészített dossziéi kerülhessenek, mint a 2021-től érvényes uniós költségvetés, a migráció okozta kihívások és a külső határok védelme.

Juncker arra kérte a román kormányt, kerülje el azt, hogy az ország belpolitikai nehézségei bármiféle árnyékot vessenek az európai politikára. El kell végre oszlatni azokat az elképzeléseket, hogy „két Európa létezik” párhuzamosan egymás mellett, hogy áthidalhatatlan megosztottság nehezítené a tagországok együttműködését. A román elnökség és az uniós bizottság közös feladata, hogy ezt bebizonyítsák – tette hozzá.

Az unió tanácsa soros román elnökségének prioritásairól tartott sajtóértekezleten Viorica Dancila román kormányfő hangsúlyozta, az elnökség lehetőség a tagországok eltérő elképzeléseiről folytatott párbeszéd elmélyítésére.

Hirdetés

Reményét fejezte ki, hogy Románia előremutató egyeztetéseket fog vezeti, néhány kérdésben pedig konkrét eredményeket tud majd elérni az európai gazdaság fellendítése, a szociális felzárkózás, az uniós költségvetés, a migrációs kérdések, a szomszédságpolitika és a belső biztonság erősítésének tekintetében.

https://maivilag.com/2019/01/juncker-kiokositotta-a-romanokat-az-europai-ertekekrol/

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!