Európa

Juncker szerint jó ötlet volt beengedni a migránsokat

Hirdetés

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság távozó elnöke a Bild című német lapnak adott interjújában fejtette ki véleményét az unióval, Orbán Viktorral és a bevándorláskrízissel kapcsolatban.

A luxemburgi politikus a Bild pénteki számában kivonatosan, a hírportálján részletesen ismertetett interjúban kiemelte, hogy nem az Orbán Viktor által képviselt „több nemzetállam, kevesebb Brüsszel” irányvonal jelenti számára a jövőt. Mint mondta, egyáltalán nem is lenne már EU, ha mindenki annyira önző és nemzeti módon cselekedne, mint Orbán Viktor.

Az európai parlamenti (EP-) választást követő EU-s tisztújítás végeztével visszavonuló politikus mások mellett Angela Merkel német kancellárról is beszélt az interjúban. A négy évvel ezelőtti migránshullámmal kapcsolatban kiemelte, hogy a német kormány kereszténydemokrata vezetője helyesen cselekedett 2015 őszén, és a történelem igazat ad majd neki.

Juncker nemrég a CNN (ál)hírcsatornának is interjút adott, melyben több, tetemes sivalkodás keretében kifejtette, hogy mennyire hülyék azok, akik szeretik a hazájukat. Mint mondta, „ezek a populisták, és hülye nacionalisták a saját hazájukba szerelmesek. Nem szeretik azokat, akik messziről érkeztek hozzánk. Én igen. Szolidárisak kell lennünk azokkal, akik nálunk rosszabb helyzetben vannak.”

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!