Európa

Kadirov drasztikus lépést ígér Európának a háború után

Hirdetés

Ramzan Kadirov, az oroszországi Csecsen Köztársaság vezetője a megrótta a muszlim vezetőket, amiért nem foglalkoznak a nyugaton számos alkalommal előforduló Korán-égetésekkel, és megígérte, hogy az ukrajnai konfliktus lezárása után mindent megtesz, hogy „leszámoljon” a bűnösökkel.

 

Kadirov a Telegramon közzétett nyilatkozatában azt mondta, hogy az iszlám szent könyvének folyamatos meggyalázása Európában „példátlan kihívást” jelent a muszlim világ számára, és hogy a mutatványok „a helyzetet előreláthatóan egy olyan pontra hozzák, ahonnan már nincs visszaút”.

„Hol vannak ilyenkor a muszlim államok vezetői? Miért hagyják, hogy nyíltan megsértsék a Szentírásunkat, és miért nem tesznek semmilyen jelentős lépést a muszlimok és az iszlám vallás védelmében? Tényleg jobban félnek a következményektől, az amerikai és európai szankcióktól, mint a Mindenható Allah haragjától?”– tette fel a kérdést.

Jelenleg Oroszország egyedül áll szemben a nyugati „agresszív ateista gyarmati politikával”, miközben Ukrajnában szent és szentséges értékeinkért” harcol – érvelt a csecsen vezető.

Hirdetés

„100 százalékig biztos vagyok a győzelemben. Ha végeztünk Ukrajnával, elmegyünk azokba az országokba, amelyek meggyalázták a Koránt”– jegyezte meg Kadirov, hozzátéve, hogy Oroszországban sok muszlim van, akik nem felejtik el a történteket.

Emlékeztetett arra, hogy mintegy 10 ezer csecsen harcos van jelenleg Ukrajnában, és további 15 ezer készen áll arra, hogy csatlakozzon a harcokhoz.

„Van még harminc, negyven, ötvenezer önkéntes. Vannak fegyvereink, nehéz felszerelésünk… Megmutatjuk [Volodimir] Zelenszkij [ukrán elnöknek], hogy mi történik, ha eladja a nemzetét. És megvilágítjuk a következményeket azoknak, akik mindezt támogatják”– jelentette ki.

Kadirov azzal folytatta, hogy ha „a sátán szolgáit” nem állítják meg, „holnap már a mecseteinkben lesznek”. „Be fogják indoktrinálni a gyermekeinket, hogy az imádkozás nem divatos, és népünket arctalan fogyasztói tömeggé fogják változtatni, akiknek a dollár lesz az istenük”– mondta.

Az elmúlt hetekben Dániában és Svédországban nyilvános tüntetések sorozata zajlott, amelyek során muszlimellenes aktivisták meggyalázták a Koránt, ami világszerte felháborodást váltott ki az iszlám hívők körében. A két skandináv ország sajnálatát fejezte ki az incidensek miatt, de a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva azt mondták, hogy nem tudják megakadályozni azokat. A visszatetszéssel és a megnövekedett biztonsági kockázatokkal szembesülve azonban mind Koppenhága, mind Stockholm jelezte, hogy készek foglalkozni a kérdéssel.

Hirdetés

Vlagyimir Putyin orosz elnök „bűncselekményként” és a felekezeti megosztottság szítására tett kísérletként ítélte el a Korán-égetéseket.

NIF

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!