Európa

Kadirov nem kertelt, megnevezte a Krasznij Limanban történt meghátrálás felelősét

Hirdetés

A mai napon is súlyos harcok dúlnak Krasznij Limanban, egyes hírek szerint az ukránok már a városnak mintegy húsz százalékát elfoglalták és jelenleg olyan a katonai szorítás az ukránok részéről, ami nem teszi lehetővé, hogy a védelmi állásaikat az orosz erők fenn tudják tartani.

A legfrissebb értesülések szerint, az orosz erők kénytelenek kivonulni a városból, nehogy bekerítsék őket az ukránok. Ez azt jelenti, hogy feladják Krasznij Limant.

Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője nem kertelt, legutóbbi Telegramon közzétett bejegyzésében, a kudarcért egyértelműen Alekszandr Lapin vezérezredest, a Nyugati Katonai Körzet parancsnokát tette felelőssé. A csecsen vezető megjegyezte, hogy a vezérezredes az LPR és más egységek mozgósított harcosait odatelepítette Liman körzetébe, de nem biztosította számukra a szükséges kommunikációt, interakciót és lőszerellátást.

Két héttel ezelőtt Apty Alaudinov vezérőrnagy, az Akhmat különleges erők parancsnoka személyesen jelentette nekem, hogy harcosaink könnyű célponttá válhatnak. A veszélyről tájékoztattam Valerij Geraszimovot, az Orosz Föderáció Fegyveres Erők vezérkarának főnökét, de a tábornok biztosított arról, hogy nincsenek kétségei Lapin vezetői tehetségét illetően, és nem hiszi el, hogy Krasznij Limanban és környékén visszavonulás következne be ”

– írta Kadirov.

Hirdetés

Kadirov szerint ezt követően, hét nappal később Lapin a beosztottjaitól a 100 km-re lévő Sztarobelszkbe tette át székhelyét, míg ő maga Luganszkban “ült ki”. Kadirov megjegyezte, hogy a katonai logisztika hiánya miatt az orosz fegyveres erők elhagytak több települést és az ellenőrzésük alatt álló terület nagy részét.

Nem szégyen az, hogy Lapin középszerű  és az sem titok, hogy a csúcson a vezérkar vezetői falaznak neki. Ha módom lenne rá, közkatonává fokoznám le Lapint megfosztanám kitüntetéseitől, és géppuskával a kezében a frontra küldeném, hogy vérrel mossa le a szégyenét ”

– mondta Kadirov.

Kadirov azt is elmondta, hogy a hadsereg struktúráiban a nepotizmus “nem vezet jó eredményre”. Véleménye szerint a vezető katonai posztokra erős karakterű, harcosaikkal törődő embereket kell kinevezni.

Kadirov úgy gondolja, hogy drasztikusabb intézkedéseket kellene hozni, egészen a határ menti területekig kell kiterjeszteni a hadiállapotot és alkalmazni kell  taktikai atomfegyvereket is.

Hirdetés

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!