Európa

Navalnij emberét kalapáccsal verték össze Litvániában

Hirdetés

Leonyid Volkovot, Alekszej Navalnij szövetségesét és volt kabinetfőnökét brutális támadás érte a litvániai otthona előtt. A támadásban összetörték a férfi kezét és a lábát.

Kira Jarmis, Alkeszej Navalnij szóvivője közölte, hogy Leonyid Volkovot, az orosz ellenzéki politikus egykori kabinetfőnökét kalapáccsal és könnygázzal bántalmazták autójában kedd este Vilniusban – minderről a BBC.  híre alapján számol be a Magyar Nemzet.

Mint írják, a feltételezett támadó kiléte és indítéka ismeretlen. A Reuters hírügynökség közlése szerint a litván rendőrséget értesítették az esetről, és nyomozást folytatnak.

A Navalnij-csapat egy másik tagja, Ivan Zsdanov képeket tett közzé a közösségi médiában a megtámadott férfiról, akinek a bal lába véres és a halántékán zúzódás látható. Zsdanov elmondta, hogy a támadó nem mondott, nem kiabált semmit, de leszögezte, hogy egyértelmű politikai támadás történt. Volkov felesége elmondta, hogy férje kéztöréssel tért haza a kórházból, és hozzátette, hogy a lábát ért kalapácsütések miatt nem tudott járni.

Volkov néhány évig Oroszországon kívül élt a saját biztonsága érdekében, a különféle politikai indíttatású vádak miatt.

Sok szó esett az utóbbi időben Alekszej Navalnijról, a lázadó ellenzékiről, de kevesebb szó esett a nacionalista, idegengyűlölő, kirekesztő politikusról, ahogy őt az oroszok ismerhették. Két különböző Navalnijt ismert Oroszország és a Nyugat. Sokak véleménye szerint Navalnij egyszerre volt rasszista bűnöző és politikai fogoly. Navalnij másik arcáról és az ellentmondásról bővebben  itt írt a Magyar Nemzet.

Alekszej Navalnij ellenzéki politikus 47 évesen halt meg egy orosz börtönben.

Forrás: NIF

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!