Itthon

Kamugeri újra bizonyította „szavahihetőségét”

Hirdetés

A szerdai közgyűlésre benyújtott előterjesztés szerint Szent István, az államalapító király szobrát az eredeti tervvel ellentétben nem Budapest egyik kiemelt helyén állítaná fel a baloldali vezetés, hanem a XIX. kerületi Templom téren – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja.

Úgy fogalmaztak: „Budapest mindenkié – kivéve Szent Istvánt – úgy tűnik ez Karácsony Gergely új jelmondata!”
A közlemény szerint Karácsony Gergely legutóbb még azt mondta: „a vita nem arról szól, hogy lesz-e Szent István-szobor a Szent István parkban, hanem arról, hogy hogyan tudjuk összeegyeztetni az emlékezetpolitikai és a parkhasználók által megfogalmazott szempontokat.”

A képviselőcsoport szerint ehhez képest most csöndben, mindenfajta társadalmi vita nélkül kitiltják Szent István szobrát a Szent István parkból.

„Arról ugyanis kétségünk sincs, hogy a javaslatot a baloldali többségű fővárosi közgyűlés elfogadja. Ez az ügy is jól jellemzi Karácsony Gergely őszinteségét, szavahihetőségét és demokráciafelfogását” – írták.

Hozzátették: a XIII. kerületi szoborállításnak eredetileg szimbolikus üzenete is volt, hiszen a kommunista Lukács György szobor egykori helyéhez közel helyezték volna el.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!