Európa

Káosz Lengyelországban, ostrom alatt a kormány

Hirdetés

Lengyelországban egyre terjed a szolgáltatóipar vállalkozóinak lázadása a koronavírus-járvány miatt bevezetett megszorítások ellen. Az orvosok aggódnak, a kormány fél engedni, mert a járvány felpörgésétől tart.

A lengyeleknek elegük van a járvány miatti zárlatokból, és ezt egyre kevésbé rejtik véka alá – derül ki a Business Insider Polska összefoglalójából. Január utolsó hetében fittyet hányva a büntetésekre, pontosabban bevállalva azok kifizetését számos szálloda, vendéglő és bolt kinyitott, és ezt látva a klubok is úgy döntöttek, hogy elég volt a zárva tartásból.

Több klub kinyitott és azoknál, ahova be lehetett menni, tömegek jelentek meg. Az üggyel az ügyészség is foglalkozni szándékozik. A jogászoknak nem lesz könnyű dolguk, mert a tulajdonosok színes ötletekkel próbálják elfedni nyitásuk valódi tartalmát. Van ahol pártok összejövetelét tartották, máshol oktatást, tanfolyamokat vagy promóciós klipeket vettek fel – mindez persze idézőjelben értendő.

Természetesen a színen megjelentek a rend őrei, ami nagy érzelmeket váltott ki. A vállalkozók sztrájkjának vezetője szerint a rendőrök semmiben sem különböznek a maffiától, mert ha elegendő pénzt kapnak, akkor nem forszírozzák a zárva tartási szabályok betartását. A kormány megfontolja az enyhítéseket annak ellenére, hogy a virológusok minden könnyítést korainak tartanak. Ennek hátterében az lehet, hogy a lakosság háromnegyede – tehát a kormánypárt szavazóinak jelentős része is – támogatja a korlátozások enyhítését.

Ugyanakkor Mateusz Morawiecki miniszterelnök egyelőre csak az oltási kampány felgyorsítását szorgalmazta, arra kérve az ellenzéket, hogy a járvány elleni küzdelmet tekintse nemzeti ügynek, és ne támadja a hatalmon lévőket. Andrzej Duda államfő kifejezte együttérzését a „lázadókkal”, de nem foglalt állást mellettük vagy ellenük. A hét végén aláírta a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos törvény módosítását, amelyben a kormány az energiaszolgáltatóknak, a közlekedési cégeknek és a moziknak kínál újabb anyagi segítséget.

Hirdetés

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!