Itthon

Karácsony beszédet mondott a Pride-on

Hirdetés

Szombat délután indult el a Madách térről, és a Tabánban szólalt fel többek között a budapesti főpolgármester. Felsorolta, hogy miért kell egy ilyen eseményre elmennie.

„Jó estét, Pride, jó estét, szerelem” – kezdte a beszédét Karácsony Gergely, és büszke, szabad magyarokként hivatkozott a tömegre. A főpolgármester azzal folytatta, hogy heteró, apa és keresztény, de nem ezek ellenére jelent meg, hanem éppen ezek miatt.

„Heteró vagyok, és itt kell lennem” – folytatta Karácsony. Kifejtette, hogy neki magától értetődő, hogy azt szerethet, akit szeretne. Éppen ezért tudja, mit veszíthetne, ha ez nem lenne ennyire egyszerű, hogyha szorongania kéne mondjuk mások véleményétől. Hangsúlyozta, hogy azzal, hogy heteró, a többséghez tartozik, de ez nem privilégium, hanem felelősség: neki megadatott, ami másnak is elérhető kell, hogy legyen.

Ezután Karácsony Gergely elmondta, hogy apa is, azonban fél attól, milyen jövő jut a gyerekének. Többek között elmondta, hogy „söpörjük félre a propagandát és a hazugságot”.

Végül aláhúzta, hogy keresztény is – a maga módján. „Nem vagyunk egyformák, de egyenlők igen” – hangsúlyozta az ellenzéki főpolgármester és miniszterelnök-jelölt. Karácsony úgy fogalmazott, hogy mindannyiunkat egyformán szeret a teremtő, és ezt megtehetjük egymással is. Hogy jön valaki ahhoz, hogy a kereszténységre hivatkozva a gonoszság poltikáját valósítja meg nap mint nap – folytatta Karácsony.

Hirdetés

A beszédében elmondta, hogy kötelessége, hogy itt legyen, ő a város szolgálója. Ő akar lenni a pajzs és a céltábla: „Benne van a fizetésemben, kibírom, úgyis mindenről én tehetek” – érvelt tovább.

A felszólalást azzal zárta, hogy szerinte ha a kormány újabb ellenségképet gyárt, azok mellé is oda kell állni, valamint szolidárisnak kell lenni az egészségügyi dolgozókkal is, akik a jövő héten tüntetnek.

„Legyen Magyarország újra büszke, szabad Magyarország” – zárta a főpolgármester.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!