Itthon

Karácsony és Márki-Zay megállapodása viccnek is rossz

Hirdetés

Napok óta tart Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter kölcsönös udvarlása a politikai nyilvánosság előtt. Alighanem a hódmezővásárhelyi polgármestert is meglepte egyötödös szavazataránya az előválasztáson és most megpróbálja kiélvezni a váratlan helyzetét. Meglebegteti lemondását, majd mégis saját nagyobb esélyeit fényezi. Tudja, rajta a baloldali nyilvánosság szeme és mintha törleszteni akarna a 2018-as berobbanása utáni elhallgatásáért. Ez a túlburjánzó szereplésvágy az oka annak is, hogy Márki-Zay nem a baloldali pártok egyikében kötött ki, hanem zöldmezős beruházásra kényszerült a politikai piacon. Túlmozgásossága egyik pártnak sem hiányzott – írja Mráz Ágoston Sámuel.

Karácsony Gergely gyenge előválasztási kampánya és alig egynegyedes szavazataránya miatt nem tudja úgy diktálni a feltételeket és a tempót, mint ahogy kampánystratégiái megálmodták. El kell tűrnie, sőt jó képet kell vágnia Márki-Zay játékához.

A helyzet már napok óta komikus, de a Karácsony és Márki-Zay közötti hétfői megállapodással egyenesen komédiává vált.

A két polgármester lényegében azt jelentette be, hogy ikrekként fognak közösen kormányozni. Közösen indulnak az előválasztás második fordulóján, közösen lépnek fel a választók előtt, sőt mindig egyeztetve, közösen hoznak döntéseket. Talán még az irodájuk is közös lesz.

Mindez inkább tűnik abszurd humornak, mint bármilyen megoldásnak. Mielőtt azonban bárki elmosolyodhatna, érdemes a „kompromisszum nélkül megállapodás” árnyoldalait is látni. A két polgármester valójában döntésre és így kormányzásra képtelen politikusként mutatkozott be. Bárkit is jelölnek végül kormányfőnek, a másik félnek olyan zsarolási potenciálja lesz vele szemben innentől, amely annak politikai mozgásterét minimálisra csökkenti. Egy képzeletbeli baloldali győzelem után Magyarország vezetése arról szólna, hogy a tényleges és a képzelt kormányfő egymással hosszan egyeztetnek, anélkül, hogy meg tudnának állapodni. Újra és újra válságba kerülő kapcsolatukat folyamatosan egyeztetve kellene kibékíteni.

Hirdetés

Egy ilyen komédián csak Gyurcsány Ferenc nevetne, Dobrev Klára pedig a fiatal Gyurcsányt megszégyenítő sebességgel venné át tőlük a hatalmat.

Vajon ki mondja meg Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek, hogy a király meztelen? A baloldal hangadói mélyen hallgatnak, újságírói a tényszerűség mögé bújva, kommentár nélkül tudósítanak az állítólag felszálló fehér füstről. Sokan közülük bizonyára Karácsonynak drukkolnak és nem merik maguknak sem bevallani, hogy a kitalált modell rossz vicc. Ha más nem, én szólok: nagy a baj. A felelős döntés helyett kitalált előválasztás részeredménye káosz-szerű állapotokat hozott a baloldalon. Orbán Viktor eközben nyugodtan tervezheti ötödik kormányát – olvasható a Nézőpontok blogon, a politikai elemző írásában.

Forrás: elemi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!