Itthon

Karácsony Geri ovis módra behisztizett

Hirdetés

Karácsony Gergely sértőnek találta Tarlós István kijelentését, amely szerint ő azért ne lenne alkalmas jelölt, mert nem Budapesten született. A politikus szerint a főpolgármester ezzel sokakat eltalált.

A legújabb plakátkampánnyal kapcsolatban úgy véli: Tarlós István a kormány bábja, de azt is megemlítette, hogy tulajdonképpen az a politikai is tekinthető populistának, amellyel ő igyekszik szövetséget kötni a budapesti emberekkel.

„Addig nem épül Budapesten egyetlen stadion sem, amíg nem lesz minden kerületben legalább egy CT berendezés”
Ilyen és ehhez hasonló vállalásokkal kampányol az ellenzéki főpolgármester-jelölt. A politikus az Egyenes beszéd című műsorban elmondta, hogy a főpolgármesternek vétójoga van minden budapesti beruházás kapcsán és megválasztása esetén a Liget projekt egyes részeit is újragondolná. Karácsony a kampánynyitójáról is beszélt, ahol gitárral a kezében állt ki a választók elé. Mint mondta, lehet lesz még ilyen alkalom, majd azt is megjegyezte: volt olyan bulvárlap, amely eddig nem írt róla, de ez most náluk is megjelent.

Szerinte „végtelenül sértő” Tarlós István azon állítása, hogy ő nem érthet a városvezetéshez, mert nem Budapesten született, majd kiegészítette azzal, hogy ezzel „nagyon sokakat eltalált”. Mint mondta, ezt a mondatot nem lehet máshogy értelmezni, minthogy a munka, tehetség és szorgalom helyett a származás számít a főpolgármester szerint. Bár ő sok negatív dolgot kapott Tarlóstól, ezt mégis kikéri magának, mert ahogyan fogalmazott: „most komolyan azt gondoljuk, hogy minden második budapesti kevesebbet ér azért, mert nem Budapesten született?”.
Karácsony azt is elmesélte, hogy egy kisfaluban született, majd Debrecenbe került és végül Budapestre költözött egyetemistaként és „szerelem volt első látásra”. Sőt, a legelső nyomtatásban megjelent interjú címe is az, hogy Pest az én városom, tette hozzá. Tarlós mondata szerinte arról is szól, hogy milyen várost szeretnénk. Mint mondta, sokféle ember él a városban, akiknek el kell fogadniuk és szeretniük egymást, hogy ez jól tudjon működni. Szerinte Tarlósnak bocsánatot kellene kérnie kijelentéséért vagy távoznia a közéletből.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy kétfajta populizmus létezik, a jobboldali az, amit a Fidesz, Erdogan és Trump csinál, ők a hatalom nevében szeretnék összefogni az embereket. Ezzel szemben ő egy másik politikát képvisel, ami szintén az emberekre épít, ebből a szempontból populista, csakhogy – tette hozzá – ő a hatalomtól akarja megvédeni az embereket és megőrizni őket a maguk sokszínűségében. Mint mondta, Budapest a budapestieké, amit vissza kell venni a hatalmasoktól és azoktól a gazdasági erőktől, amelyeknek ki van szolgáltatva.

Közben egy plakátkampány is elindult, amelyet a Fidelitas indított az ellenzéki képviselők lejáratására és a „Budapest nem cirkusz” szlogen alatt ábrázolja Karácsony Gergelyt, Puzsér Róbertet és Berki Krisztiánt. Karácsony ugyanakkor úgy véli, hogy Tarlós István az, aki egy báb a kormány kezében.

Hirdetés

Forrás: atv.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!