Itthon

Karácsonyék már most visszaállították az órát

Hirdetés

Átfogó tervezési folyamat indul a fővárosban az élhető Nagykörút jövőjéről, a városvezetés elképzelése szerint a fejlesztési munkákat megalapozó koncepció jövő tavasz végére készülhet majd el – hangzott el a Városházán tartott keddi háttérbeszélgetésen.

Értjük ugye?

Csak a tervezéshez kell félév, de a nyáron felfestett, baromira átgondolt kerékpársávok felfestése pár nap alatt megtörtént, a lakosság teljesen érthető felháborodását figyelmen kívül hagyva.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes újságírók előtt arról beszélt, hogy a fővárosi önkormányzat a Nagykörút komplex megújítását tervezi. Első körben egy koncepcióterv és intézkedéscsomag készül, amelyek kialakításában számítanak minden budapesti véleményére. Az enbudapestem.hu/nagykorut oldalon adnak majd tájékoztatást a projektről, az elképzelésekről, valamint itt lesznek majd elérhetőek a hivatalos kérdőívek.

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke hangsúlyozta: a Nagykörutat úgy szeretnék megújítani, hogy az hozzájáruljon az élhetőbb, zöld város megvalósításához. A részvételiség alkalmazásával a budapestiekkel együtt fogják kitalálni a Nagykörút jövőjét, megújítását – mondta.

Hirdetés

Emlékeztetett arra, hogy Karácsony Gergely főpolgármester korábban többször jelezte: huszonkét civil szervezet véleményére hallgatva azt szeretné, hogy a Nagykörút ne egy város autópálya, hanem élhető köztér… bla, bla, blaaaa.

Mi van? Most akkor a budapesti lakosok vagy a 22 civil szervezetre hallgató Karácsony dönt?

Lehet, hogy gyors, kommunista tempóban, 22 civil szervezetbe tömörült kétmillió ember csak nem tud róla?

A közreadott tájékoztató szerint: …A Nagykörút közös nemzeti kincsünk, éppen ezért a Nagykörút komplex megújítása során a Főváros – ahogyan 150 évvel ezelőtt, úgy most is – számít a kormány támogatására is.

Röviden: újabb koldulás várható az évi 400 milliárd forintos költségvetésű főváros „felelős” vezetése részéről.
Forrás: 888

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!