Európa

Kékre-zöldre verte, majd megerőszakolta fiatalkorú áldozatát a migráns

Hirdetés

A 19 éves szír migráns, Karam Majdi hazudott életkoráról és származásáról is, amikor 2016-ban Nagy-Britanniába érkezett.  Azt állította magáról, hogy kísérő nélkül érkezett az országba, és hogy szülei fizették neki az utat.

Hamar fény derült azonban arra, hogy csak meg akarja vezetni a hatóságokat. Nyelvész szakértők bevonásával kiderült, hogy a migráns voltaképpen egyiptomi, és nem Szíriából származik. A belügyminisztérium ezért elutasította menedékkérelmét.

Ám még ennek ellenére is három éven keresztül kapott segítséget szociális munkásoktól, úgy, hogy a bíróság szerint négyszer is költöztetni kellett Majdit, annyira képtelen volt a szabályok, normák betartására.

A migráns végül azért állt bíróság elé, mert 2017-ben megerőszakolt egy 14 éves lányt, akivel az interneten keresztül vette fel a kapcsolatot, álnéven. Az áldozat az egy barátnőjét ment meglátogatni egy kollégiumba, az egyiptomi migráns ekkor találkozott össze a lánnyal, majd rávetette magát, és megerőszakolta.

A támadás után a lány fotókon rögzítette, mit művelt vele az egyiptomi bevándorló. A képeken az látszik, hogy a lába teljesen bekékült a brutális támadástól.

Hirdetés

Gyűlölöm őt, egy szörnyű és undorító ember. Amikor arra gondolok, mit tett velem, elfog a rosszullét. Még mai napig üvöltve ébredek fel éjszaka, és csapkodom a levegőbe mérgemben” – mesélte az áldozat támadójáról.

Majdit végül közösségi oldalon regisztrált profiljai segítségével sikerült elkapni, a rendőröknek azonban azt hazudta,  aszexuális aktus beleegyezéssel történt közte és a 14 éves lány között.

Kiderült, hogy a brutális támadás után nem sokkal a migráns még egy 14 éves lányt megerőszakolt, őt Instagramon keresztül csábította lakásába. A lány tanulási nehézségekkel küzdött, így az egyiptomi migráns viszonylag könnyen manipulálta. A hatóságoknak ezúttal is letagadta, hogy bármi köze lett volna a lányhoz.

Akármin is ment keresztül a hazájában, minden segítséget megkapott, hogy produktív, törvénytisztelő része lehessen a társadalomnak. De még az alapvető, emberi magatartást sem ismeri” – mondta a bíró a támadónak.

A bíróságnak végül alig fél óra is elég volt ahhoz, hogy ítéletet hozzon, ennek értelmében az egyiptomi bevándorlónak hét évre börtönbe kell vonulnia.

Hirdetés

Forrás: vilagfigyelo/metro

A nyitó kép illusztráció

 

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!