Európa

Kemény dolog derült ki az oroszokról

Hirdetés

Az utóbbi hónapokban legalább három alkalommal orosz tankhajók töltöttek fel észak-koreai tankhajókat üzemanyaggal a tengeren, hozzájárulva ezzel a kommunista rezsim túléléséhez. A Reuters szerint állítólag ezt műholdakkal tudták nyomon követni. Csak csempészek, vagy az orosz állam áll emögött?

Nyugat-európai „biztonsági forrásokra” hivatkozva a Reuters mai vezető cikke azt állítja, hogy orosz tankhajók az utóbbi időben legalább három alkalommal a tengeren pumpáltak át üzemanyagot észak-koreai tankhajókba. Hozzájárulva a súlyos üzemanyag-hiányban szenvedő, elszigetelt, a kőolaj-származékokat is érintő embargóval sújtott kommunista diktatúra fennmaradásához.

Ez persze az ENSZ által is szentesített szankciók megsértése. A Reuters egyszer már szeptemberben jelentett olyat, hogy koreai hajók orosz kikötőkből egyenesen hazafelé hajóztak. Most októberi és novemberi eseteket említenek, amikor az áru átadása a nyílt tengeren történhetett.

Nincs arra bizonyíték, hogy az orosz állam is benne lenne ebben – írják, és helyenként a csempészet szót is használják a cikkben. A hírügynökség forrásai állítólag műholdképekre és a hajókat nyomkövető rendszer adataira hivatkoznak, pontos részletek említése nélkül. A Reuters emlékeztet arra is, hogy Oroszország az ENSZ Biztonsági tanácsának vétójoggal rendelkező tagja, és megszavazta a szankciókat.

A Reuters maga is megpróbált utánajárni egyes nyilvános adatoknak, és megállapította, hogy egyes orosz hajók mozgása legalábbis szokatlan, időről időre kikapcsolják ugyanis a helymeghatározást biztosító jeladó készüléküket.

Hirdetés

A héten egyébként már Kínát is megvádolták, méghozzá a dél-koreai sajtó és maga Donald Trump elnök, hogy üzemanyagot szállít Észak-Koreának, amit a kínaiak határozottan cáfoltak.

Az észak-koreai gazdaságnak nagy szüksége van üzemanyagra, amit csak importból tud beszerezni. Ezért is irányulnak a szankciók többek között erre a területre. (Másik fő területek a külföldnek dolgozó észak-koreaiak hazautalásai, a kőszén és a halászati termékek exportja – a szerk.)

A dél-koreai Újraegyesítési Minisztérium kedden kiadott előrejelzése úgy számol, hogy Észak-Korea jövőre megkezdi a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal nukleáris programjáról, és Dél-Koreával valamelyest normalizálódik viszonya.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!