Európa

Kemény döntést hoztak a franciák – mit szól majd az EU?

Hirdetés

A francia oktatási miniszter, Gabriel Attal a TF1 csatornáján közölte, hogy betiltják az iszlám vallás egyik jellemző női ruhadarabjának, az abayának a viselését az iskolákban.

Attal azzal magyarázta a döntést, hogy a hosszú és bő abaya ruha sérti a francia oktatási törvényeket, és gondoskodik róla, hogy minden iskola igazgató még a tanévkezdés előtt értesüljön az új szabályról, írja a France24.

Franciaországban 2004 márciusában hoztak egy törvényt, amely megtiltja, hogy az iskolákban a diákok olyan ruhadarabokat viseljenek, amellyel a diákok a vallási hovatartozásukat képviselik, mint például az iszlám fejkendő a nőknél vagy a zsidó kipa. Az abaya eddig nem szerepelt a tiltott darabok listáján, a mostani bejelentést is hónapok óta tartó vita előzte meg. A vita azután kezdett lángra kapni, hogy 2020 októberében egy csecsen férfi lefejezte Samuel Paty történelem-földrajz szakos tanárt, aki Mohamed prófétáról mutatott október elején a diákjainak egy szatirikus rajzfilmet és a Charlie Hebdo ügyről és a vélemény-szabadságról beszélt nekik.

A Francia Muszlim Hit Tanács (CFCM) testülete szerint a ruhadarabok önmagukban nem számítanak „vallási jelképeknek”.

vadhajtások

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!