Európa

Kemény fenyegetés – új ország születhet

Hirdetés

Nincsenek egyszerű helyzetben a britek, nem elég, hogy a Brexit körüli ügyek sem mennek simán, a skótok fejében még mindig erősen benne van az az ötlet, hogy kifaroljanak az Egyesült Királyságból. Nicola Sturgeon szavai szerint, ha nagyon elbaltázzák a tárgyalásokat, egyáltalán nem lenne meglepő, ha Skócia kilép.

A skót miniszterelnök szerint továbbra is a függetlenség kínálja a legjobb jövőt Skócia számára, de az erről szóló döntés akkor lesz esedékes, ha már körvonalazódott a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszere. Nicola Sturgeon a BBC magazinműsorában úgy fogalmazott, hogy jelenleg nagy a zűrzavar abban a kérdésben, hogy milyen lesz Nagy-Britannia és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszere, és a skótok szeretnének már tisztán látni ebben az ügyben. Sturgeon szerint annak alapján, amit a brit kormány és az Európai Unió mond, ősz tájékán lehet majd pontosabb képet alkotni Nagy-Britannia és az EU majdani viszonyrendszeréről, és várhatóan ő is akkor tudja majd megítélni, hogy mi a megfelelő következő lépés Skócia számára. Mint mondta, ebben az időpontban kell meghatározni, hogy Skócia az EU-val kialakuló új brit kapcsolatrendszert választja-e, vagy jogot formál arra, hogy független országgá váljon.

A brit EU-tagságról 2016-ban rendezett népszavazáson országos átlagban a résztvevők 51,9 százaléka a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt. Nicola Sturgeon azóta többször is kilátásba helyezte, hogy Skóciában újabb népszavazást tartanak a függetlenségről, mert Skócia nem engedheti meg, hogy akarata ellenére kirángassák az Európai Unióból. A skót kormány jelenleg érvényes álláspontja szerint azonban amíg a brit kilépés feltételrendszere bizonytalan, addig korai lenne az új függetlenségi referendum idejét meghatározni.

A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel. Nicola Sturgeon pozícióját gyengíti, hogy a skót kormányt irányító, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) a tavaly júniusi előrehozott brit parlamenti választásokon jelentős mandátumveszteséget szenvedett a londoni alsóházban.

A skót miniszterelnök szavaira reagálva a brit miniszterelnöki hivatal szóvivője alig burkolt utalást tett arra, hogy ha Skócia elszakad Nagy-Britanniától, annak hátrányos kereskedelmi következményei lennének a skót gazdaság számára. A Downing Street illetékese kijelentette, hogy az Egyesült Királyság többi országrészével folytatott skót kereskedelem éves értéke négyszeresen haladja meg Skócia és az Európai Unió kereskedelmének értékét, így életfontosságú, hogy ez a piac akadályoztatás nélkül működjön tovább.

Hirdetés

A szóvivő felszólította a skót kormányt, hogy a brit EU-tagságról tartott demokratikus népszavazás eredményének megtorpedózása helyett működjön együtt a brit kormánnyal az Egyesült Királyság belső piacának megvédése érdekében.

Forrás: privatbankar.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!