Európa

Kemény üzenet érkezett Brüsszelből a magyar kormánynak

Hirdetés

A jogállamiság elvével kapcsolatos politikai feltételrendszer elleni fellépés veszélybe sodorhatja az Európai Unió hétéves költségvetését és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alap elindulását – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén szerdán az MTI szerint.

Von der Leyen az uniós tagországok állam- és kormányfőinek decemberre tervezett ülését előkészítő EP-vitában felszólalva úgy vélekedett, hogy a jogállamiság elvére vonatkozó politikai feltételrendszerrel összefüggésben elért megállapodás szükséges, megfelelő és arányos.

Arra emlékeztetett, hogy az Európai Tanács júliusi tanácskozásán megegyezés született az unió hosszú távú költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról, valamint a hozzá kapcsolódó feltételrendszerekről. Az EP továbbfejlesztett feltételrendszereivel összefüggésben azonban két tagállam a kételyét jelezte – tette hozzá. Szavai szerint „nehezen képzelhető el”, hogy a megállapodással kapcsolatban bárkinek Európában kivetnivalója lenne. Akiknek mégis kételyei vannak, egyértelmű út áll rendelkezésükre: az Európai Unió Bíróságához fordulhatnak, és ellenőriztethetik az új szabályokat.

A jogi nézeteltérések tisztázásának a helyszíne az uniós bíróság. Nem engedhető meg, hogy a segítségre szoruló európaiak milliói válasz és megoldás nélkül maradjanak. Az Európai Uniónak azokért is cselekednie kell, akik féltik a munkahelyeiket, beleértve Magyarországot és Lengyelországot is – jegyezte meg von der Leyen, aki azt is hozzátette: a legjobb az lenne, ha ezeket a kételyeket mihamarabb el lehetne oszlatni.

Az Európai Unió zöld jelzést vár az Európai Parlamenttől a hosszú távú költségvetés és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alappal összefüggésben – tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

Hirdetés

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a vita során azt mondta, megfelelő mechanizmus jött létre azáltal, hogy az Európai Parlament kijavította a júliusi csúcstalálkozó nem megfelelő ajánlásainak hibáit. Magyarország és Lengyelország vétója szerinte felelőtlen. Az Európai Parlament semmit sem enged a mechanizmusból – húzta alá.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő felszólalásában kijelentette, a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportja egyetért az Európai Néppárt vezető politikusainak azzal az álláspontjával, amellyel egyértelműen és határozottan elutasítják a jogállamisági feltételesség politikai zsarolóeszközét.

Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-képviselője felszólalásában azt mondta, „a jogállamisági mechanizmushoz nem kell egyhangúság”. Az EP nem hajlandó visszalépni a mechanizmust illetően. „Minden olyan szándék, ami az ellenkező irányba mutat, történelmi hiba és a politikai gyengeség” – fogalmazott. Cseh Katalin szerint nem működik, továbbá óriási hibát jelent az autokraták békítésének kísérlete. Ehelyett az európai jobboldalnak és a konzervatívoknak az emberek és az európai értékek mellett kellene kiállniuk – tette hozzá.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője felszólalásában azt mondta, az uniónak olyan eszközökre van szüksége, amelyek kikényszerítik a jogszabályok tagállami betartását. Ennek hiányában Európa sosem lehet erős. Az Orbán-kormány belülről bomlasztja Európát, az eddig okozott megosztottságot csak erős egység által lehet felszámolni – tette hozzá.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy vélekedett, „történelmi bűn” lesz, ha a tagországok állam-, illetve kormányfői „ismételten hátba szúrják” a közel 450 millió európai állampolgár akaratát képviselő Európai Parlamentet, és alkut kötnek a „maffiózókkal”. „A Fidesz szerint a mostani vétó ügye Kelet-Közép-Európa és a Nyugat harca. Szerintem a józan ész, az európai tisztesség és a pitiáner maffiavezérek harca” – fogalmazott Ujhelyi

Hirdetés

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!