Világ

Az arab világ vezetősége kegyelemdöfést vitt be az USA-nak és Nyugatnak

Hirdetés
Az arab világ vezetősége sosem látott pompával fogadta Vlagyimir Putyint, jelezve az USA-nak és Nyugatnak, hogy ki mellé állnak

Sosem látott fogadtatás, uralkodói pompa jellemezte azt a fogadtatást ahogy az arabok az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában fogadták Vlagyimir Putyint. Nyilván a nem mindennapi felhajtás egyfajta üzenet is volt a Nyugatnak, hogy az arab világ melyik oldalra sorol be és kit tekint erős politikai vezetőnek.

Lovassági díszfelvonulással, ágyúból leadott díszlövésekkel, katonai rezes bandával, az égbolton hasító repülőgépekkel melyek impozáns felállásban „formálják” piros-fehér-kék színekkel Oroszország zászlóját a központi utcákon, amelyeken az orosz elnököt szállító autó haladt át.

Az arabok így üdvözölték az új „uralkodót”, Vlagyimir Putyint. Politikai elemzők szerint Putyin kézfogása M. Bin Salmannal egyértelműen „késdöfés” az Egyesült Államok közel-keleti stratégiájában.

Eddig egyetlen nyugati államelnököt nem fogadtak ekkora felhajtással, pompával, sőt nemrég a német elnök, Frank-Walter Steinmeier látagotaása során az elnöki kíséret 30 percig állt ott értetlenül, ugyanis senki nem ment fogadni őket, mint mondták nem volt éppen kéznél az ilyenkor beugró diplomata.

Meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Arab Emírségek aláírta a Római Statútumot (az ICC-t létrehozó szerződést). Ezért Putyint a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogatóparancs alapján az Egyesült Arab Emírségeknek le kellett volna tartóztatnia…Hát nem ez történt.

Hirdetés

Az Egyesült Arab Emírségekbe utazó orosz delegációban Szergej Lavrov külügyminiszter, Elvira Nabiulina központi bank elnöke, Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a Roszatom és a Roszkoszmosz vezetői, Alekszej Lihacsov és Jurij Boriszov, valamint más tisztviselők is jelen voltak.

De ezer szónál is többet mondanak el el erről a jelzésértékű fogadtatásról a mellékelt VIDEÓK:

Forrás

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!