Itthon

Két és félmillió magyar embert érint egy fontos dátum

Hirdetés

Novemberben érkezik a nyugdíjprémium és az egyszeri nyugdíjkiegészítés, egy átlag nyugdíjas most összesen 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.

A közlemény szerint Magyarország történetében ez a harmadik év, hogy a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően nyugdíjprémiumot fizet a kormány, és már az erről szóló kormányrendelet is megjelent.

Magyarország kormánya úgy gondolja, hogy az időseknek is részesülniük kell a gazdasági növekedés eredményeiből, hiszen egy életet ledolgoztak ezért az országért – áll a közleményben. A tájékoztatás szerint idén novemberben minden eddiginél magasabb összegű lesz a nyugdíjprémium, amelyet minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő – mintegy 2,5 millió – embernek fizetnek ki.

A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz.

Nyugdíjprémiumra azok az öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak, akik a kormányrendeletben felsorolt más ellátások valamelyikében 2019. novemberében részesülnek, ideértve azokat is, akiknek az ellátását 2018. december 31-ét követően állapították meg  A nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíjkiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése. Ennek összege idén átlagosan 10 ezer forint lesz- közölte a tárca.

Hirdetés

Egy átlag nyugdíjas novemberben 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban. A kifizetés a novemberi nyugdíj kézbesítésével egyidejűleg történik majd, a banki átutalás pedig november 12-én lesz.

Mostanra már a 9 ezer forintos rezsiutalványt is megkapták a nyugdíjasok, amelyet jövő év március végéig lehet felhasználni – írta az Emmi.

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!