Két évtizede nem látott lépésre készül Baka András
A legfőbb ügyész megválasztása Magyarországon alapvetően két alkotmányos szereplő együttműködését igényli. A tisztség betöltésére ugyanis a rendszerváltás óta az államfő tesz személyi javaslatot, de az Országgyűlés kezében van a megválasztás lehetősége. Az eredeti elképzelés a két intézmény konszenzusára épített, ugyanakkor a politikai gyakorlat azt mutatta, hogy a köztársasági elnöki jelölés vált súlytalanná a folyamatban. A Tisza nyilatkozatai, eddigi közjogi szereplőválasztáshoz való hozzáállása alapján ugyanakkor elképzelhető, hogy a harmadik magyar köztársaság történetében először az Országgyűlés szerepe szorulhat háttérbe az új ügyészi felsővezető kiválasztásánál.
A megbízatás kilenc évre szól, a megválasztáshoz az összes országgyűlési képviselő kétharmadának támogatása szükséges. Az elnöki jelöléshez nem kell kormányzati ellenjegyzés. A parlament elutasíthatja a javaslatot, saját jelöltet azonban nem választhat helyette. Sőt, egy olyan rendszerben, ahol a kétharmados felhatalmazás különleges esemény, nem pedig megszokott parlamenti erőviszony, ott még külön ellenzéki-kormánypárti egyetértés is szükséges.
A szabályozás tehát egyik intézmény számára sem biztosít kizárólagos rendelkezést a tisztség felett.
A képviselők titkos szavazással döntenek, a megválasztott legfőbb ügyész a parlament előtt tesz esküt. A jelöltnek rendelkeznie kell jogi diplomával és jogi szakvizsgával, valamint meg kell felelnie a jogállási törvény további feltételeinek.
A rendszerváltás öröksége: függetlenség és parlamenti kapcsolat
Ez a kettősség a választási és ellenőrzési szabályokban is megjelent. A legfőbb ügyészt 2010 előtt egyszerű többséggel választották, tehát nem tartozott hagyományosan a kétharmados közjogi méltóságok közé. Az Országgyűlésnek beszámolási kötelezettséggel tartozott, a képviselők kérdezhették és interpellálhatták. Ez azonban nem jelentett politikai leválthatóságot, ezt az Alkotmánybíróság a 3/2004. (II. 17.) AB határozatban rögzítette is. Az AB-döntés kimondta, hogy az interpellációs válasz elutasítása nem változtatja meg a legfőbb ügyész közjogi helyzetét, és egyedi ügyekben a parlament sem utasíthatja.
A 2010-es fordulat: hosszabb mandátum, magasabb választási küszöb
A meghatározó változtatások már 2010-ben, az Alaptörvény hatálybalépése előtt megtörténtek. A Fidesz–KDNP kétharmadhoz kötötte a legfőbb ügyész megválasztását, hatról kilenc évre növelte mandátumát, és megszüntette interpellálhatóságát. Az ügyészségről és az ügyészek szolgálati viszonyáról szóló törvények elfogadásához ettől kezdve a jelen lévő képviselők kétharmadának támogatása kellett.
A hosszú mandátum alapvetően csökkentheti a mindenkori kormánytól való függést, a kétharmados küszöb pedig szélesebb megegyezést kényszeríthet ki. A vezetés folyamatosságát szolgálta az a szabály is, amely szerint a legfőbb ügyész mandátuma lejárta után az utódja hivatalba lépéséig gyakorolhatja jogköreit.
Önálló kormánypárti kétharmad mellett azonban megszűnik az ellenzékkel való megállapodás kényszere. Ez, az Orbán-kormányok által megalkotott választási törvénnyel párhuzamosan (amely a bevezetése óta eddig minden választáson kétharmadot eredményezett az éppen aktuális kormánypártnak, vagy kormánykoalíciónak) teljesen más jellegű karaktert kölcsönzött a szabályozásnak.
A korábbi többség által megválasztott vezető leváltásához egy későbbi kormányváltás sem feltétlenül elegendő: az utód megválasztásához is kétharmad kell. Ezt a tartós személyi befolyást írja le a bebetonozás fogalma. A hosszú mandátumok, a továbbműködési szabályok és a kétharmados követelmények együtt védhetik a korábbi kormányoldal embereinek pozícióit.
