Európa

Két migráns meggyilkolt egy 13 éves lányt Ausztriában

Hirdetés

A 16 és a 18 éves afgán migráns előbb bedrogozott, majd meggyilkolt egy 13 éves osztrák lányt Bécsben, akinek a holttestét megpróbálták elrejteni, de ez nem sikerült. Az elfogott migránsokat tolmácsok segítségével fogják kihallgatni, mivel nem beszélnek németül – írja az Origo.

Arról ír az osztrák Kurier című napilap, hogy szombat reggel megtalálták Bécs Donaustadt nevű negyedének az egyik parkjában egy 13 éves lány holttestét. A rendőrség szerint nem a helyszínen gyilkolták meg a lányt.

A hatóságok tanúvallomások és mobiltelefon-adatok alapján két afgán migráns fiút gyanúsítanak a gyilkossággal, az egyik 16, a másik 18 éves.

A Heute című lap írta meg, hogy a 18 éves migráns már ismert volt a hatóságok előtt, mivel korábban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket követett el, és rövid ideig fogházban is volt. A fiú csak ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezett Ausztriában, bár korábban kapott menekültstátust, de azt visszavonták a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt.

Ezt követően ki kellett volna őt toloncolni, de ez mégsem történt meg, mivel a migráns kifogást emelt ellene, így juthatott ideiglenes tartózkodási engedélyhez.

A 16 éves migráns büntetlen előéletű. Tavaly érkezett Ausztriába, de csak idén kért menekültstátust, amelynek az elbírálása jelenleg is folyamatban van.

Nem beszélnek németül, így tolmácsok segítségével kell őket kihallgatni.

Hirdetés

A migránsok áldozatát, a 13 éves lányt felboncolták, a bonctani jegyzőkönyvet még nem állították össze, de annyi kiszivárgott, hogy kábítószert találtak a gyermek szervezetében.

A rendőrség gyanúja alapján az történhetett, hogy az egyik migráns lakásán bedrogozták a fiatal lányt, majd ezt követően megölték őt, a holttestét pedig egy közeli parkban próbálták elrejteni.

A hatóságok szerint a lány nagy valószínűsséggel ismerte az afgán migránsokat.

Egyelőre sem az áldozat, sem a gyanúsítottak nevét nem hozták nyilvánosságra.

A gyilkosságot kommentálta Karl Nehammer (ÖVP) osztrák belügyminiszter is. Nehammer kifejezte részvétét az áldozat családjának, hozzáfűzve, hogy neki is van két gyermeke. A belügyminiszter kiemelte, hogy Ausztria egy sokszínű ország, amelynek polgárai elkötelezettek a jogállamiság és a tolerancia mellett. Végezetül azt mondta, hogy annak, aki Ausztriában akar maradni, be kell, hogy tartsa a törvényeket, ellenkező esetben kiutasítás vár rá.

Hirdetés

Az esetről Németh Balázs, televíziós újságíró írt a facebook oldalán:

Egy hétvégi brutális gyilkosság után újra ezzel a kérdéssel foglalkozik az osztrák(!) sajtó.

Az áldozat egy 13 ÉVES lány. A holttestét szombaton reggel találták meg Bécsben egy parkban.

Két afgánt (a fiatalabb 16 éves, az idősebb 18) gyanúsítanak a gyilkossággal. Vélhetően egy lakásban ölték meg a lányt, és utána próbáltak megszabadulni a holttesttől, de nem sikerült elrejteniük.

A gyilkosság után a Heute nevű osztrák portál megkérdezte az olvasóit, hogy “MENNYIRE ÉRZIK MAGUKAT BIZTONSÁGBAN BÉCSBEN?”

Hirdetés
Hirdetés

Kedd hajnali állás szerint 64 százalék válaszolta azt, hogy : INKÁBB NEM.

Mindössze 13 százalék tartja biztonságosnak az osztrák fővárost.

Még egyszer: ez egy osztrák lap szavazásának az eredménye. Hiába mondják azt egyesek itthonról, Magyarországról, hogy arrafelé minden szebb és jobb…

Forrás: 888, elemi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!